A rovat kizárólagos támogatója

“Mindig azt mondom, hogy nézzük meg, hogy mi a mi felelősségünk! A mértékét, történetiségét és az arányait nézzük meg: Magyarország a világ kibocsátásának 0,137 részét teszi ki!,” jelentette ki a köztársasági elnök a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában.

A szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcsra készülő Áder János hozzátette:

“az Európai Uniónak is csak az egy százalékát. (..) Tehát mikor arról beszélünk, hogy Magyarországon különböző intézkedéseket kell tenni a klímavédelem érdekében, akkor helyesen tesszük, hogy erről beszélünk, de jó, hogy ha látjuk (…), hogy a mi felelősségünk sokkal kisebb a bolygóért.”

A köztársasági elnök szerint ezért sem indokolt az LMP klímavészhelyzetről szóló javaslata. Miután különböző országok kibocsátását hasonlította Magyarországéhoz, Áder megismételte:  “mikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, (..) ne tévesszünk mértéket.”

A beszélgetést Nagy Katalin Orbán Viktor mikrofonállványa riporterrel azzal a tűpontos kérdéssel zárta, hogy

“mi a véleménye arról, eredményes lehet-e az a hisztéria, amit nagyon sokan keltenek a világban és Nyugat-Európában is azt mondva, hogy most már úgyis vége a világnak, nem érdemes élni, nem érdemes tanulni, nem érdemes gyereket szülni? És nem arról beszélgetnek, hogy milyen megoldás létezik?”

“Nem nagyon értek ezzel együtt. És azzal végképp nem, hogy keressünk egy másik bolygót, mert ilyen ötletek is felmerültek, hogy költözzünk el egy másik bolygóra. Szerintem ez a bolygó tökéletes. Ez éppen jó nekünk. A Jóisten ezt jól megteremtette. (..)  Inkább őrizzük meg ezt olyannak, amilyennek megismertük,” válaszolta Áder. Szerinte minden adott, hogy itt “mi emberek és a többi élőlény is jól érezze magát, nem kéne a következő néhány tíz évben ezt tönkretenni.” – idézte amagát zöldnek láttató, de az Orbán-kormány antizöld törekvéseihez szolgaian asszisztálófideszes köztársasági elnököt a 444.hu.

Ezt mondta ÁDER: “az Európai Unió 28 országának összes éves kibocsátása 2017-ben annyi volt, amennyit Kína valamivel több mint egy nap alatt a légkörbe bocsátott.”
Hallgathatott volna magára, mert sajnos sikerült kicsit eltévesztenie a mértéket. Az EU harmadannyit bocsátott ki egész évben, mint Kína, ugyancsak egész évben. Egy főre jutó kibocsátásban pedig még közelebb volt az érték: a kínai 7,7 tonna/fő/év-hez képest az EU-ban 7 tonna volt a kibocsátás.

Mindez tökéletesen beleillik a Fidesz környezetvédelem ellenes politikájába, melynek akár jelképe is lehet, hogy két napja a kormánypárti képviselők bojkottálták a klímaváltozás miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülést.


Lásd még:

Áder János akkorát tévedett klímafelelősség-ügyben, mint Kína éves széndioxid-kibocsátása

A magyarok egy picit jobban szennyezik a bolygót, mint bárki más, de Áder János szerint mi nem számítunk

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás