A rovat kizárólagos támogatója

Nagyban épülnek az akkumulátorgyárak, de Áder János alapítványának környezettudatossági rendezvényére szerencsére akadt másfél milliárd.  Az Orbán kormánynak csak a szavak szintjén nagyon fontos a környezetvédelem. 

Bruttó 1 milliárd 460 millió forintért tervezi meg az Áder János volt köztársasági elnökhöz köthető Kék Bolygó Klímavédő Alapítvány idei fenntarthatósági rendezvényét, a Planetet az Unger Zsolt Grafikai és Szolgáltató Kft. és a Clair & Curtis Communication Kft. – írta az rtl.hu.

Érthető módon felmerül a kérdés, hogy mégis mi kerül ezen a rendezvényen ennyibe. A komplex tervezési és kivitelezési tervezési feladatokra kiírt közbeszerzés szerint a feladatok egyebek között a következők:
  • az üzleti expó kreatív és gyártási tervezése,
  • ifjúsági látványszínház kreatív és dramaturgiai tervezése: díszlettervezés, a forgatókönyv megírása, a színészek betanítása és a zeneszerzés,
  • animációtervezés,
  • élelmiszertakarékos, a fenntarthatóságra is figyelemmel lévő catering tervezése.

A látványtervezések mellett konkrét kivitelezési tervek is készülnek. A dokumentáció szerint „a korábbi adatok alapján 35-40 ezer látogatóra számító rendezvény célja a környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek többszintű oktatása kialakításának és fejlesztésének támogatása, a társadalom környezettudatossága fejlesztésének támogatása”. A gálaesttel is készülő esemény fókuszában az élelmiszerrel kapcsolatos fenntarthatósági kihívások állnak majd.

Az rtl.hu szerint a fenti összegben ugyanakkor nincsenek benne a kommunikációs költségek: ezeket a feladatokat a MediaTraffic Innovation Kft. végzi majd el, alvállalkozójuk pedig a tervezésnél is említett Clair & Curtis Communication Kft. lesz. Ők bonyolítják le a Planet rendezvény teljes médiakampányát, elkészítik a kampánytervet, ellátják a médiaügynökségi és kreatív tervezési grafikai feladatokat, valamint animációkat készítenek. Mindezek pontos költsége még nem ismert, de a vonatkozó beszerzést bruttó 762 millió forint becsült értékkel írták ki.

2021-ben már volt egy ilyen rendezvény, amelynek a jól csengő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó nevet adták. Azt még a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezte, Áder János – ekkor még köztársasági elnökként – fővédnökként vette ki a részét az eseményből.

Emlékezetes, hogy a Greenpeace Magyarország aktivistái tiltakozásul egy nagy lobogót tűztek ki a Planet Budapest helyszínén, a Hungexpónál, mivel szerintük a fenntarthatósági expó álságos volt, a magát klímabajnoknak beállító kormány pedig nem teljesít jól a környezetvédelmi ügyekben.  A Greenpeace példaként említette a 2010-ben megszüntetett környezetvédelmi minisztériumot, miközben fokozatosan leépítették a környezet- és természetvédelmi hatóságok függetlenségét. Kritikájukban kitértek arra, hogy folyamatosan pusztul Magyarország élővilága, példaként a Fertő tavi gigaberuházást hozták fel, amely során a Greenpeace szerint legalább 60 hektár nádast pusztítottak ki. Erről az ügyről korábban a Házon kívül is beszámolt:

A Greenpeace azt követelte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy PR-mutatványok helyett érdemi cselekvéssel bizonyítsa, hogy a lakosságot megvédi a klíma- és ökológiai összeomlástól, és hozza nyilvánosságra 2022-es kormányra kerülése esetén érvényes zöld programját.

Hvg.hu megnézte az expót és arra jutottak, hogy az leginkább ellentmondásos volt, a gyerekek valóban élvezték, a látványra sem lehetett panasz, a megvalósítás azonban mintha szem elől tévesztette volna az üzenetet. „Valóban pazar a díszlet és a kosztümök, az igyekezet is érezhető, hogy átadják a fő, kissé klisés volta mellett is fontos üzenetet, hogy a mostani generációkon múlik az utódok életminősége, de nem feltétlenül a fenntarthatóság jut az ember eszébe a megszámlálhatatlan projektorral, kamerával felszerelt, sok habosított műanyagból, nylon-kupolákból felépített, a színfalak mögött több mint 150 szakember által működtetett monitorok, számítógépek és keverőasztalok tucatjai segítségével irányított, hat napig működő, a kreatív vezető által is hangsúlyozott hollywoodi jellegű produkcióról” – írták akkor.

Áder alapította, Áder vezeti 
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt Áder János hozta létre 2016-ban, mintegy 85 millió forintból. Az összeget egy elhunyt, külföldön élő magyar hagyta a mindenkori köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a magyarok javára. Az alapítvány egy tavaly márciusi törvénymódosítással bekerült a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok körébe. Tavaly nyáron pedig átalakult az alapítvány vezetése: Martonyi János korábbi külügyminisztert – leköszönése után nem sokkal – Áder János váltotta a kuratórium elnöki székében, bekerült a testületbe Lázár János építésügyi miniszter, valamint helyettese, Csepreghy Nándor is, aki korábban az alapítvány igazgatója volt. A 24.hu tudta meg, hogy Csepreghy Nándor havonta nettó kétmillió forintot vesz fel az alapítványtól. Lázár János és Áder János nem vesznek fel tiszteletdíjat.
Érdekesség, hogy a Lázár János vezette, a Mezőhegyesi Ménesbirtok tulajdonosi jogait is gyakorló Jövő Nemzedék Földje Alapítvány székhelyét abba a pasaréti villába jegyezték be, melyet a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tulajdonában álló cég, a KBKC Kék Bolygó Klímavédelmi Capital Kft. vásárolt meg.

Áder János Kék Bolygó Alapítványának milliárdos villája

Nem spóroltak 

A törvény szerint a volt köztársasági elnököknek a hivatalban lévő államfővel megegyező, évi 73 millió forintos keret áll rendelkezésükre, amelyet jótékony célra fordíthatnak. Ezt a pénzt ráadásul szabadon költhetik el, nem kell pályáztatniuk vagy szerződést kötniük, csak annyi megkötés van, hogy pártot vagy más, politikai tevékenységet végző szervezetet nem támogathatnak.

Áder Jánosnak ugyanakkor nem kell beérnie ezzel a kerettel. Mint arról korábban az RTL Híradó beszámolt, az általa létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 2018-ban csaknem félmilliárd forintot kapott a kormánytól, majd 2019-től már évente másfél milliárdos forintos támogatással számolhatott. Ezt 2021-ben még megfejelte a kormány több mint ötmilliárddal. Az alapítvány által létrehozott cég meg is vásárolt egy Pasaréti úti, legalább 1,5 milliárd forintot érő villát:

Egyébként aktualitása még valóban lenne is egy ilyen rendezvénynek, érdemes lenne szót ejteni például arról is, hogy mennyire helyes gondolat lakott területek közelébe akkumulátorgyárakat felhúzni, igaz, Áder János már korábban megbeszélte Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével, hogy a (cenzúrázott podcastban) Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyárral minden rendben van.

Nyitókép: Áder János Planet Budapest 2021 Bruzák Noémi / MTI

Kapcsolódó anyagok:

Kaméleonkormányunk kékje a patriótazöld

Nemzeti propaganda zöldrefestés sok-sok milliárdnyi közpénzből

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás