A rovat kizárólagos támogatója

Védett ragadozó madarunk, a vörös vércse védelmére indult akció Vas megyében. Speciális költőládákat szerelnek fel.

Villamos távvezeték-tartóoszlopokra helyez ki speciális műfészkeket, úgynevezett vércseládákat az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság az E.ON-nal közösen. Több ilyen költőládát már felszereltek tavasszal, amelyeket a vörös vércsék felfedeztek és be is költöztek, ezekben már fiókákat nevelnek.  A más madarak fészkét elfoglaló vörös vércse a rágcsálók egyik leghatékonyabb természetes ellensége, így letelepedésük nem csak színesíti az adott régió élővilágát, de az emberek hasznára is válik: környezetbarát módon, vegyszerek alkalmazása nélkül megoldódik a rágcsálók szántóföldi kártétele elleni védekezés. A vércsék megjelenésével egészségesebb környezetben élhetünk.

Vörös vércse család mesterséges költőládában, a tojó pockot hoz a fiókáknak. (videó: Harsányi Krisztián, Erdő-Tóth Zsófia – ŐNPI)

„Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a nyugati országrészben is minél nagyobb számban telepedjen meg az egyik legkisebb hazai ragadozó madár, a vörös vércse. Ezért vércsevédelmi akciót hirdettünk, amelynek lényege kifejezetten a vércsék számára kialakított tartós költőládák elkészítése és azok kihelyezése. Egy ilyen láda legalább 25 évre biztonságos fészkelőhelyet jelent egy vércsedinasztia számára, ami ez idő alatt akár 100 fiókát is felnevelhet. Az „Adj otthont egy vércsecsaládnak!” elnevezésű akcióhoz bárki csatlakozhat, ennek részleteiről a nemzeti park honlapján lehet tájékozódni” – mondta el Harsányi Krisztián a program szakmai felelőse, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője.

Rába Veronika, az Őrségi NP madár gondozója és Harsányi Krisztián, az Őrségi NP osztályvezetője

Az akcióhoz csatlakozott az E.ON Hungária Zrt. is, az energiacég a nagyfeszültségű távvezeték-oszlopain biztosít helyet a költőládáknak, elvégzi azok felhelyezését, valamint 10 darab műfészek beszerzésével támogatja a nemzeti park természetvédelmi akcióját. A korábban már elhelyezett fészkeket szívesen használják a régióba érkező párok, ezekben 3-5 fiókát nevelnek. A vércsevédelmi akciót a nemzeti park természetvédelmi szakemberei koordinálják: megszervezik a költőládák gyártását, kiválasztják a legmegfelelőbb vércse-élőhelyeket, segítik a műfészkek kihelyezését, majd figyelemmel kísérik a vércsék fészekfoglalását, a költések eredményességét.

Vörös vércse fióka gyűrűzése 2019 ŐNP

A fiókák kirepülés utáni azonosításához a fiatal madarak gyűrűzése szükséges, ebben az E.ON szakembereinek segítségére van szükség. Az oszlopon magasan lévő fészkekből biztonságosan csak a vállalat oszlopmászásban tapasztalt szerelői tudják lehozni a fiókákat, illetve visszavinni őket a gyűrűk felhelyezése után.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek