A Dráva folyó az olasz Dolomitokban ered és öt ország területének egy-egy részéről vezeti le a csapadékvizet a dunai torkolatáig, a horvátországi Almásig. Az 1700-as évek közepén, Mária Terézia idején indultak meg itt a folyószabályozási munkák, amiknek hatására lerövidült a medrének hossza. Később a Dráván 22 vízerőmű létesült, az első 1918-ban, az utolsó, a dubravai 1989-ben.
A Donja Dubrava-i erőművet az üzemvízcsatorna és az eredeti Dráva meder közötti úton közelítettük meg kocsival, majd az egykori ideális állapotokat felvillantó kavicsos fövenyen sétálva cserkésztük be az otromba építményt.
A dubravai tározós erőmű csúcsra járatással működik, ami azt jelenti, hogy akkor engedik rá a vizet a turbinákra a tározókból, mikor nagyobb az energiaigény. Ehhez a turbinák feletti szakaszon egy mesterséges tavat alakítottak ki. A 6,8 km hosszú Dubrava-tó Horvátország 2. legnagyobb tava és 1. legnagyobb mesterséges tava. A tározók területén az eredeti folyóvízi élőhelyet állóvíz-szerű posvány váltotta fel, melynek pusztító eutrofizációja átterjedt az alvízi szakaszra is. Ezt az erőmű alatti fenékküszöbre mászva vízalatti kamerás felvételekkel mutattuk ki.
A tározóban lecsökkenő vízsebesség hatására a felvízi szakaszon a fenék- és lebegtetett hordalék szinte teljesen lerakódik. A horvátországi erőműveket a levonuló árhullámok alkalmával ugyan megnyitják, ám ilyenkor is csak a finomszemcsés anyag jut tovább. Ezért madártávlatból az alvízi szakaszon kavics helyett finomszemcséjű hordalék lerakódásokat láthatunk az ős-Dráva kanyarulataiban.
A dubravai létesítmény síkvidéki oldalcsatornás vízerőmű. Ez azt jelenti, hogy az eredeti folyómederből oldalsó üzemvízcsatornába terelik a vizet, ami több kilométerrel lejjebb jut vissza a folyóba. A régi mederbe hatósági előírás alapján engednek vissza annyi vízmennyiséget, hogy még megmaradjon a folyó élővíz jellege.
A víztározó hordalékcsapdázása miatt fellépő tisztavíz erózió hatására megindul a meder kimélyülése, azaz bevágódik a folyó. A bevágódással viszont a vízszintek is lejjebb szállnak, így a környék talajvize a folyó felé áramlik. Ennek hatására a vízfolyás mellett kiszáradnak a termőföldek és a települések kútjai. A vízszintek lecsökkenésével a mellékágak is kiszáradnak és feltöltődnek, ami értékes vizes élőhelyek pusztulását okozza.
A bevágódás hatására a folyó esése is csökken és így lényegében az energiája is. Emiatt a dubravai duzzasztó alatti szakaszon a durvább hordalék, a kavics helyben marad és összecementálódva betonkeménységű mederpáncélzatot alakít ki az üzemvízcsatornában. Ez a folyószakasz immár alkalmatlanná válik parti szűrésű ivóvízkutak létesítésére és eltűnik az aljzathoz kötődő (bentikus) makrogerinctelen élőlényeggyüttes innen, ami jelentősen rontja a folyó ökológiai állapotát.
A horvátországi erőművek felépítése előtt, 1973-ban átlagosan csupán napi 10 cm-es vízszintingás volt megfigyelhető a Dráván. A varasdi (1975), majd a cakoveci (1982) erőművek üzembe lépése utáni években megjelentek a „mini árhullámok”. Míg 1977-ben csak 51 cm volt a vizsgált háromhetes időszakban a legnagyobb vízjáték, addig 1984-ben már 73 cm-re emelkedett a magyarországi Őrtilosnál. Később a legdrasztikusabb hatást itt a csúcsra járatott Donja Dubrava-i erőmű okozta, ugyanis 139 cm-re nőtt a vízállások legnagyobb napi különbsége. Ehhez képtelen alkalmazkodni a folyóvízi élővilág.
A vízjárásban bekövetkező durva változások átalakítják a meder morfológiáját is. A korábban több ágra szakadó folyó leszűkül és egy ágból álló, sivárabb meder alakul ki. Ebben megindul a partok, a zátonyok és a szigetek pusztulása és kanyargóssá válik a vízfolyás.
A szigetek eltűnése komoly probléma, mert mint élőhelyeknek az ökológia diverzitása is magas. A körülvevő víz miatt kevesebb zavaró hatás juthat el hozzájuk a szárazföldről és változatos élőhelyek alakulhatnak ki a felszínükön. Izoláltságuk miatt különleges növényeknek és állatoknak nyújthatnak menedékhelyet, így a védett fajok fennmaradását teszik lehetővé. Emellett növelhetik a biodiverzitást és ökológiai folyosóként is funkcionálhatnak. Az olyan folyószakaszokon ahol szigeteket találunk, sokszínűbb vízi életközösségek fordulnak elő, mint a szigetekkel nem rendelkező vízerőmű alatti szakaszokon.
A dubravai példa jól szemlélteti, hogy miként öli meg az élő folyót egy tározós vízerőmű. Vajon van még innen visszaút? Újjászülethet a Dráva? Hamarosan utána járunk!
Nyitókép: Dráva Donja Dubrava-i erőmű fenékküszöbnél páncélmeder. A kavicsmeder lakóit ne keressük itt kép: Kriska György
