A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: mta.hu

A szerves molekulák kémiai szerkezetének és lebontásának vizsgálatáért, valamint a vízzel átmenetileg elöntött területek növényvilágának tanulmányozásáért részesült két fiatal kutató Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjban a Magyar Tudományos Akadémián.

"Egy díj, egy pályamunka elismerése mindig határvonalat is jelent: a korábbinál erőteljesebb figyelem irányul az illető munkájára" – értékelte köszöntőjében Csépe Valéria az elismerés jelentőségét. Az Akadémia főtitkárhelyettese rámutatott: a tudomány és a gyakorlati alkalmazás nem egymástól elszigetelt területek, hiszen a kutatási eredmények nagyban meghatározzák mindennapi életünket.

Az "élettelen környezettudomány" témakörben Homlok Renáta „Szerves molekulák oxidatív lebontása nagyhatékonyságú oxidációs eljárásokkal: összefüggés a kémiai szerkezet és a lebonthatóság között" című pályamunkájáért vehette át az elismerést. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa kutatótársaival az ionizáló sugárzás lebontó hatását tanulmányozta számos vegyületen. A díjat odaítélő kuratórium szerint a pályamű fő értéke a vizsgált anyagok nagy száma, ugyanis a szakirodalomban kevés a radiolízis-vizsgálatokkal, illetve a több vegyület lebonthatóságának összehasonlításával foglalkozó tanulmány. A környezetvédelmi szempontból fontos és időszerű kutatás pontos mérésekkel szolgál, hozzájárulva a kémiai szerkezet és a lebontás hatásfoka közötti összefüggések feltárásához.

Az "élő környezettudomány" kategóriában Lukács Balázs András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa részesült a díjban a vízzel átmenetileg elöntött területek növényzetének természetvédelmi vizsgálatáért. Az úttörő jelentőségű kutatás során az ökológus az elsők között tárta fel kontinentális területen a mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási jelenségek és az egyre intenzívebb területhasználat miatt veszélyeztetett élőhelyek sajátosságait. Lukács Balázs András „Kontinentális időszakos állóvizek természetvédelmi értékessége" című pályamunkájában emellett rámutatott, hogy a Pannon Ökorégió botanikai sokféleségének megőrzésében az időszakosan vízzel borított területek kulcsfontosságú szerepet játszanak.

Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj
Az elismerést az Akadémia 2010-ben alapította a hagyatékának egy részét a Magyar Tudományos Akadémiának felajánló dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála végakaratával összhangban. A díj célja, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a helyi és a globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, a környezetbarát technológiák kifejlesztését és megvalósítását.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás