Hirdetés
Forrás: index.hu

Hazánkban a tüdőgondozók körülbelül 180-200 ezer krónikus tüdőbeteget tartanak nyilván, az orvosok azonban ezt a számot reálisan nagyjából félmilliósra becslik. November 18 a COPD Világnapja

A betegek több mint fele nem fordul orvoshoz, pedig a korai felismeréssel és kezeléssel az életminőség jelentős javulása érhető el. Sokszor mire a beteg a tünetei miatt orvoshoz fordul, a tüdőfunkció 50 százaléka már elveszett.

A KSH adatai szerint a vezető halálozási okok között a harmadik helyen a légzőrendszer megbetegedésével kapcsolatos haláleseteket találjuk. A Budai Tüdőközpont 500 fős reprezentatív kérdőíves kutatást készített a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft.-vel együttműködve a COPD Világnapja alkalmából, ami november 18-ra esik.

Különösen veszélyeztetettek a dohányosok, illetve a vegyi anyagokkal dolgozók, például az építőmunkások és a takarítók, de a magas légszennyezettség is COPD-hoz vezethet. 

A DOHÁNYZÁS ELHAGYÁSÁVAL MAGYARORSZÁGON KÖRÜLBELÜL TIZEDÉRE LEHETNE CSÖKKENTENI A MEGBETEGEDÉSEK SZÁMÁT.

Az index szerint a munkaköri ártalmakat pedig a védőfelszerelések helyes viseletével lehetne csökkenteni. A tüdőtágulás miatt bekövetkező szövetkárosodás már nem fordítható vissza, de a COPD-s tünetek megfelelő terápiával szabályozhatók, a tüdőfunkció romlása lassítható. A COPD nem csupán az évente regisztrált 14-15 ezer új betegnek jelent terhet, hanem az egészségügynek is folyamatosan növekvő költségekkel kell számolnia.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás