A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: népszava

Nemcsak az a kérdés, hogy miből fogják befejezni a fővárosi állatkert csodáját, hanem az is, miből fogják azt üzemeltetni. Az épület energiafelhasználása Budapest egyik kisebb kerületével vetekszik.

Az elmúlt napokban pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) gazdasági igazgatói posztjára. A Népszava információ szerint a főváros új vezetése azért ragaszkodott a nyílt pályázathoz, nem pedig az új vezető belső kiválasztáshoz, mert az állatkert most futó gigaberuházásánál több probléma is felmerülhet. A Pannon Projekt és a hozzá tartozó 1,7 hektáros gigaüvegház, a Biodóm, a Pannon-medence miocén korabeli – vagyis 10 millió évvel ezelőtti – szárazföldi és vízi világát mutatja be az állatkerti látogatónak, Közép-Európa legnagyobbra tervezett tengeri akváriumával.

A beruházás befejezése most 2020 decemberére van kitűzve, ám kérdéses ez az időpont is. A fejlesztés kivitelezését a Market Építő Zrt. végzi a projektmenedzsment, műszaki ellenőrzési és lebonyolítási feladatokat pedig a Tomlin Kft., a Főber Zrt., valamint az Óbuda-Újlak Zrt. konzorciuma végzi el. A Biodóm és környezete nem Budapest, nem is a kormányzati Liget Projekt, hanem a FÁNK saját beruházása. A jelek szerint sem a kormány, sem az előző városvezetés nem kísérte figyelemmel a beruházást. Ezért a most kiválasztandó gazdasági igazgató első feladata lesz projekt átvilágítása, az eddigi költségek áttekintése.

Az eredetileg 15,7 milliárd forintra tervezett program, 2015-ben már 25, 2017-re már 55 milliárd forintra hízott egy akkor a fővárosi közgyűlés elé került előterjesztés szerint, ami azóta tovább nőtt. Fürjes Balázs államtitkár a Magyar Nemzetnek idén októberben adott interjúban már arról beszélt, hogy a költségszámláló 62,8 milliárd forintnál tart, amit az államtitkár szerint az utolsó fillérig meg is kapott FÁNK.

A kormány a projekt indításakor vállalta ugyan a teljes beruházás költségvetési finanszírozását, ám a költségek ezen a kereten már túlnőttek, praktikusan menet közben mintegy megnégyszereződtek. A  projekt befejezéséhez a Fővárosi Önkormányzat szerint jelenleg még húsz milliárd forint hiányzik, ugyanis az ügyben utoljára 2017-ben született kormányhatározat szerint 43,75 milliárd forintot kap az állatkert 2018-2020 között három évre elosztva. Bár Fürjes arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a kormány átadta a teljes 62,8 milliárdos összeget, az elérhető dokumentumok azt támasztják alá, hogy valóban 20 milliárd forint hiányzik a biodóm megépítéshez, amit per pillanat a tulajdonos Fővárosi Önkormányzatnak kellene előteremtenie. A költségek elszállásának, illetve a fedezethiány okainak feltárása a most folyó pályázati eljárásban kiválasztandó leendő új gazdasági igazgató feladata lesz, de tisztáznia kell a pénzügyi helyzetet és az egész projektet át kell világítania.

A Biodóm teteje fényáteresztő és hőszigetelő anyagokból épül, a fűtését a Széchenyi Fürdőből elfolyó termálvíz hulladékhőjével oldanák meg, ám ezzel együtt az energiafelhasználása olyan hatalmas lesz, amely vetekszik egy kisebb budapesti kerület áramfogyasztásával. A Népszava információ szerint ekkora energiaigényt kis sem tud szolgálni a környék elektromos hálózata, így a működtetéshez további energetikai beruházásokra lesz szükség. Megkérdeztük az ügy hátteréről a Pannon Parkért felelős FÁNK-ot is, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A fenntartás költségeit sem termeli ki

Legutóbb idén januárban volt a Biodóm ügye a Fővárosi Közgyűlés előtt, az akkor készült – az Mfor.hu által szemlézett – összegzésből az derül ki, hogy csak a plusz bérköltség évi egymilliárd forinttal növeli a működési kiadásokat. Ha figyelembe vesszük az energia- és vízköltségeket is, akkor évi több milliárd forintba kerülhet a rendszer üzemeltetése, amit még a megemelt jegyárakból sem tud kigazdálkodni a főváros. A még 2014-ben készült hatástanulmány – amely még nettó 24,5 milliárdos beruházási költséggel számolt –, azzal kalkulált, hogy a beruházás hatására az évi egymillióról évi 1,5 millióra emelkedhet a látogatók száma. Ha mind a félmillió új látogató a jelenlegi teljes árú jegyet venné meg – ami nem életszerű feltételezés –, az a jelenlegi árak mellett plusz 1,6 milliárd forintos bevételt jelentene: Ez pedig még a projekt fenntartási költségeire sem elegendő, annak ellenére, hogy az előterjesztés 2014-ban azzal számolt, hogy legalább a fenntartás lesz nullszaldós, hiszen egy állami kulturális projektjével szemben ritkán fogalmaznak meg olyan elvárást, hogy a beruházás költségeit is kitermelje. 

Kapcsolódó anyagok:

Elképesztően brutálisan nagy lesz az állatkert biodómja

A Liget-projekt díja az európai(?) versenyen(?)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás