A rovat kizárólagos támogatója

A jövő nemzedékek életfeltételeiért viselt felelősség nem bízható kizárólag az egymást váltó kormányokra, kell lennie egy olyan intézménynek is, amely a kormányoktól és az üzleti köröktől függetlenül képviseli a később születendők érdekeit.
A modern demokrácia jellegzetes problémája a négy-öt esztendős választási ciklusok és a hosszú távú döntések közti ellentét. A politikusoknak néhány évente a választók elé kell állniuk, miközben elvileg olyan döntéseket is elvárnak tőlük, amelyek rövid távon népszerűtlenek és csak a távolabbi jövőben mutatkozik meg az értelmük. Politikai jellegű kérdésekben a kétharmados törvények és az alkotmánybírósági kontroll intézménye biztosítja azt, hogy egyetlen kormány se erőszakolhassa meg a jövőt saját érdekei szerint. Környezeti tekintetben azonban egyelőre hiányoznak azok a jogi és alkotmányos eszközök, amelyek a mai és az eljövendő generációkat megvédenék a mostani döntésekkel előkészített katasztrófáktól. A vasútfejlesztés elmaradása miatt évtizedeken át sok ezer emberrel többen halnak majd meg az utakon, de az ő érdekeiket senki sem képviseli a költségvetési döntéseknél. Egy szennyező üzem tízezrek egészségét veszélyezteti, de amire a betegség tömegessé válik, az engedélyt kiadó politikusok már távoztak a hatalomból. Egy kamionokkal zsúfolt út több millió forinttal értékeli le a közeli lakóingatlanok értékét, ám a tulajdonosokat senki sem kárpótolja a tetemes veszteségért. Ha egy orvos az injekciós tűvel akár véletlenül is megfertőz egy beteget, akkor a beteg komoly kártérítést követelhet az orvostól vagy a kórháztól. Egy átfogó balatoni halpusztulás esetén ugyanakkor senki sem kárpótolja az elmaradt haszonért a kereskedőket, a panziók és az éttermek tulajdonosait. Hosszabb távon e “hétköznapi” példáknál is súlyosabb következményekkel járhat a több millió év alatt felhalmozott energiakészlet elpusztítása, az ózonlyuk megsebzése és a globális felmelegedés. Ha a világméretű környezeti szennyezés a következő egy-két évtizedben a jelenlegi trendek szerint növekedne tovább, akkor egyes becslések szerint 2050 táján már felborulhat az emberi civilizáció ökológiai alapja, s akár több milliárd ember is belepusztulhat a mai nemzedékek felelőtlenségébe. (A ma született csecsemők mindössze negyvenkilenc évesek lesznek akkor!) A tengervízzel elárasztott tájak, a kiégett erdők és mezők, a jóvátehetetlenül megsebzett és tönkretett glóbusz láttán csekély vigaszt jelent, hogy utódaink szabadon szidhatják majd az ezredforduló felelőtlen politikusait és az őket hatalomba juttató egykori választókat.

A négy-öt esztendős kormányzati ciklusok kiegyensúlyozására és a hosszú távú környezeti tudatosság érvényesítésére született meg a jövő nemzedékek biztosának gondolata. Az intézmény létrehozását egy 1997-es UNESCO-deklaráció ajánlja a tagországoknak, de szükségessége levezethető a Magyar Köztársaság hatályos alkotmányából is. Melynek tizennyolcadik paragrafusa kimondja: “A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.” Az Alkotmánybíróság 1991-es határozata pedig ennek szellemében tételesen kimondja az állam felelősségét “a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására”. A jövő nemzedékek életfeltételeiért viselt felelősség nem bízható kizárólag az egymást váltó kormányokra, kell lennie egy olyan intézménynek is, amely a kormányoktól és az üzleti köröktől függetlenül képviseli a később születendők érdekeit. Ezt szolgálná a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának hivatala, mely az államon, az üzleti körökön és a lakosságon is számon kérhetné a hosszú távú döntések és beruházások környezeti következményeit. A törvényjavaslatot a Védegylet dolgozta ki, s nyílt titok, hogy megfogalmazója Sólyom László professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, az Alkotmánybíróság volt elnöke.
A jövőért és a környezetért felelősséget érző politikusként büszkék vagyunk arra, hogy a Védegylet vezetői parlamenti benyújtásra ránk bízták szellemi gyermeküket, a törvényjavaslatot. Feltehetően vannak olyan politikai kérdések, amelyekben nem értünk egyet Sólyom professzor úrral vagy a Védegylet többnyire jobbközép gondolkodású tagjaival. Úgy hisszük azonban, hogy a jövő nemzedékért érzett közös felelősségünk árnyékában eltörpülnek ezek a különbségek. Ha ötven év múlva az emberek szkafander nélkül ki sem léphetnek a bunkerből oda, amit egykor szabad levegőnek hívtunk, akkor számukra teljesen mindegy lesz, hogy 2001-ben milyen vitáink voltak Sólyom professzor úrral mondjuk az MSZP népszavazási kezdeményezéséről.
A törvényjavaslat az első akadályt jól vette, a parlament környezetvédelmi bizottsága egyhangúlag tárgysorozatba vette kezdeményezésünket. Ez a tény azzal a reménnyel töltött el bennünket, hogy a szakmai és erkölcsi értékek ezúttal diadalmaskodnak a szűk pártpolitikai indulatokon. Sajnos, a Fidesz elszánt pártkatonái hamarosan felülbírálták felelős gondolkodású frakciótársaik döntését. Az alkotmány- és igazságügyi bizottság “nagyágyúi” látványosan szétlőtték a törvényjavaslatot, elutasítva annak általános vitára bocsátását. A Fidesz és a MIÉP látványos összhangban felszólaló képviselői még “jogi zavarokat” is emlegettek a szöveggel kapcsolatban, ami elég sajátos minősítése a kiváló szakértők által előkészített anyagnak. De hát egyesek nyilván úgy gondolják, hogy a “kormányközeliség” nemcsak a felelősséget és a tisztességet, hanem még a szakmai tudást is pótolhatja és lekörözheti. Ezt követően a kormánypárti többség a plenáris ülésen is elutasította a javaslat megtárgyalását, amely mellett egyértelműen csak a szocialista frakció tagjai álltak ki.
A környezetvédelem ürügyén előadott ájtatoskodás, a jövőről szóló porhintés ezzel látványosan lelepleződött. A kormánypártok még csak a vitára sem adtak lehetőséget, noha parlamenti többségükkel élve amúgy is ők dönthettek volna a törvényjavaslat elfogadásáról vagy esetleges módosításáról. Jól érzékelhető módon azonban magától a vitától is félnek. Vagy azért, mert tudják, hogy a nyilvános vitában lelepleződne a jövőt súlyosan veszélyeztető, cinikus kormánypolitika. Vagy azért, mert egyszerűen nem fontos nekik a jövő, semmilyen felelősséget sem éreznek a hatalomgyakorlásukat és gyarapodásukat követő időkért. Ráadásul javaslatunk megbuktatására éppen május hónapban került sor, amely a családok hónapja, anyák napjától a gyermeknapig tart. És a kezdeményezés megbuktatásáról egy olyan kormányzati többség mondta ki az elutasítás verdiktjét, melynek politikájában, pontosabban annak retorikájában központi szerepe van a családnak.
Valamennyiünk közös felelőssége, hogy a jelen nemzedékek saját gyermekeiknek, unokáiknak és azok unokáinak élhető és egészséges környezetet hagyjanak örökül. Már ma sem tanácsos a budai Margit körúton gyermeket sétáltatni, s ha nem törjük meg a környezetszennyezés folyamatát, a jövő még sokkal súlyosabb tragédiákat rejteget magában. Mindannyiunk felelősségén belül kiemelt a törvényhozók felelőssége. Nem elég a fenntartható fejlődés elvére szavakban hivatkozni! Elengedhetetlen feltétel a pártpolitikától mentes, közös jövőkép, a közmegegyezés a természeti erőforrásokkal történő bánásmódra és gazdálkodásra vonatkozóan.

Nagyon sajnáljuk, hogy ebben a kormányoldalon nem találtunk partnerekre. A javaslat leszavazása után a jövő generációkra történő hivatkozás csak sandaság és kampányfogás azok részéről, akik szűk pártpolitikai elfogultságból utasítanak el egy szakmai és erkölcsi alapon előkészített kezdeményezést… s fiatalok és demokraták…

Szili Katalin és Hegyi Gyula országgyűlési képviselők (MSZP)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás