Nagyjából 1200 denevérfaj él a világon, de a legkisebbet csupán Thaiföld és Mianmar (korábban Burma) néhány barlangjában találhatjuk meg. A dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai) a dongódenevérek családjának egyetlen ismert tagja.
A denevér annyira parányi, hogy egy átlagos méretű emberi ujjon is megpihenhet. Mindössze 29-33 mm hosszú és 2 grammot nyom, a szárnyfesztávolsága pedig 170 mm. A fajt 1973-ban egy thai biológus, Kitti Thonglongya írta le, a tudományos név neki állít emléket és az angol elnevezés (Kitti disznóorrú denevére) is hozzá köthető. a bőregér élőhelyén vízközeli mészkőkibúvásokhoz kötődik, mivel barlangokban alszik.
Sajnálatos módon az emberek részéről érkező kiemelt figyelem negatív következményekkel járt a világ legkisebb emlőse számára. Ahogyan egy szakértő elmondta, néhány barlang valóságos bemutatóteremmé vált, ami a denevérek élőhelyének pusztulásához vezetett. Az ökoturizmus azt jelenti, hogy a turisták odafigyelnek a környezetre, nem rombolják, pusztítják azt. Azonban a legtöbb esetben a nagy létszámban érkező csoportok módosítják a barlangban uralkodó körülményeket, és sok változtatás is történik azért, hogy a látogatók komfortosabban érezzék magukat.
A dongódenevér felkerült a Londoni Zoológiai Társaságnak a világ evolúciós szempontból legkülönlegesebb és legveszélyeztetettebb teremtményeit (EDGE) felsorakoztató százas listájára is. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a dongódenevér a “veszélyeztetett” besorolást kapta.
Egy 2009-es tanulmány szerint a thai dongódenevér-populáció kb. 45 ezer egyedet számlál, de Mianmarból nincsenek pontos adatok. Ott kevesebb denevér élhet, az állat specifikus mikroélőhelyi követelményei miatt. A denevérek kis kolóniákban élnek, kb. 10- 100 egyed lakik együtt, noha ismertek 500 fős kolóniák is. A dongódenevérek éjszakai ragadozók, különféle rovarokra vadásznak ultrahangos echolokáció segítségével. Az aprócska bőregerek a élőhelyüket mindössze 30 percre hagyják el este és 20 percre hajnalban.
Méretes kihalás – a középszer a nyerő
Egy korábbi kutatás szerint összefügg az állatok mérete és veszélyeztetettsége. A különösen apró és a nagyon nagy állatfajokat fenyegeti leginkább a kihalás veszélye, a közepes méretűek a legkevésbé veszélyeztetettek.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) részvételével készített nemzetközi kutatás során 27 ezer gerinces faj testméreteit és veszélyeztetettségi státuszát elemezték. A 27 ezer faj közül 4400-at fenyeget akut módon a kihalás veszélye, köztük különösen sok a kicsi és nagy faj – közölték a kutatók a PNAS című tudományos folyóiratban. Az adatok az IUCN veszélyeztetett fajokat regisztráló vörös listájáról származnak.
A nagyobb méretű – több mint egy kilogrammos – veszélyeztetett fajokat a vadászat és halászat fenyegeti. Ennek hátterében a húsfogyasztás, a testrészek orvosi célú felhasználása vagy az áll, hogy a célzott zsákmánnyal együtt akaratlanul elpusztulnak más állatok is.
A különösen apró, 77 gramm alatti testsúllyal bíró állatfajokat elsősorban az életterük változásai érintik. Ilyen állat például a Kolumbiában élő zafírmellű kolibri (Lepidopyga lilliae), valamint a Thaiföldön és Mianmarban elterjedt dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai).
Összességében a kis állatfajok veszélyeztetettsége valószínűleg erősen alábecsült – vélik a tudósok.
“A testméret és a kihalás kockázatának mértéke közötti összefüggés ismerete eszközt ad a kezünkbe, amellyel meghatározhatjuk olyan fajok kihalásának kockázatát, amelyekről még nem tudunk sokat” – mondta a kutatást vezető William Ripple, a Cornwallisban lévő Oregoni Állami Egyetem kutatója. A nagyméretű veszélyeztetett állatok, például a bálnák, elefántok, orrszarvúk és oroszlánok védelmére már léteznek programok. De nagyobb erőfeszítésre van szükség a kisebb fajok és a nagyobb “nem emlősök” védelméhez – vélik a tudósok.
