A rovat kizárólagos támogatója

Pár napja debütált a Kaukázus új dalának kissé rendhagyó klipje, melyben fákat ültetnek, a dal pedig a környezetvédelem tematikáját boncolgatja.

A Kaukázus 15 éves fennállása alatt számos „mini” slágert írt, a zenekar szellemi alkotóját, vezetőjét, Kardos-Horváth Jánost (Janó) magas szinten jegyzik a zeneszerzői és dalszövegírói szakmában, számos díjjal elismerve az eddigi munkásságát. A Kaukázus elsődlegesen undergroundnak titulált jellegű dalai mellett korábban is feltűntek szélesebb körnek szánt, könnyebben emészthető dalok, melyeket a jövőben rendszeresíteni szeretnének. A zenekar szeptemberben bemutatott Egyetlen szó című dala is már ilyen koncepció mentén született.

A pár napja bemutatott Álmodjunk élettel című dalról Janó többek között ezt mesélte: „Mindig is úgy gondoltam, hogy nyúljunk hozzá olyan témákhoz, ami az emberek mindennapjaiban benne van.

Fontos számomra a progresszív témaválasztás úgy, hogy a feldolgozás megfeleljen a mai követelményeknek. Ez a téma nagyon régóta van a köztudatban, mégsem változik semmi. Nekem az a célom, hogy merjek a gyerekeim szemébe nézni, nyugodtan mondhassam, hogy én mindent megtettem, hogy a Föld jobb hely legyen. 2005-ben egy különleges élmény hatására nagyon közel kerültem a természethez, azóta nem tudom megenni a téliszalámis szendvicset, a természet károsítása fizikai fájdalmat okoz. Az ember a természet része, de ezt nem fogadjuk el, úgy teszünk, mintha felette lebegnénk. A hétköznapokban is eszerint élek: kevés vegyszert használok, egy közművek nélküli ingatlanban élek, de azt nem mondom, hogy kivonultam a civilizációból, illúzió lenne azt állítani, hogy létre lehet hozni a világon belül egy másik világot. Arra törekszem, hogy ne ártsak: sokszor nemet kell mondani a vágy alapú fogyasztásnak, annak, hogy minden jó, minden kényelmes.”

Zene: Kardos-Horváth János, Kontor Tamás
Szöveg: Kardos-Horváth János
Sound design, mix-masterring: Kontor Tamás (Tom-Tom Records)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás