Három éve készítek podcastokat a greenfora, de csak most, a 176. epizód vendége jelezte, hogy a beszélgetés után itt szeretne maradni, mert bizonytalan, hogy megvan-e még az otthona.
Az elmúlt években a legkülönbözőbb szakmák képviselői fordultak meg otthoni stúdiómban. Biológusok, természetvédők, közgazdászok, jogászok, energetikai, építőipari szakemberek, építészek, fogyasztóvédők, környezeti nevelők, és még sok-sok környezetvédelemhez kapcsolódó riportalanyom volt.
Most a WWF Magyarország jóvoltából eljött hozzám a Belső-Ferencvárosba Ursus – a lift helyett felcammogott a 3. emeletre, és nagy nehezen átpréselte magát az ajtókon. A fotel is kicsinek bizonyult, így a szőnyegen ülve beszélgettünk pl. a kedvenc erdei gyümölcseiről, az élőhelye szűküléséről, az emberi települések növekedéséről, a kukázásról, az erdőirtásokról, a kirándulókról és a puskás emberekről. A szomorú beszélgetés végén közölte, hogy szeretne beköltözni hozzám, mert a természetes élőhelye – az összefüggő erdőség – pusztul, és bár a legnagyobb termetű emlős fajunk képviselője, mégis nagy szüksége van a védelemre.

Ebben nem tudok neki segíteni, de abban igen, hogy tegyünk azért, hogy a vadállatok továbbra is vadon élhessenek. Védd és tiszteld a természetet, és segíts a WWF Magyarországnak az adód 1%-ának felajánlásával, mert ők sokat tesznek azért, hogy a hazai természeti környezetünket megőrizzük, és el se kelljen gondolkodnunk azon, mi lenne, ha még több vadállat szeretne a mi lakásunkba beköltözni.
Neked a segítség csak pár kattintás az adóbevallásodban. A rendelkezés HATÁRIDEJE: 2023. május 22.
WWF Világ Természeti Alap Magyarország Alapítvány
Adószám: 18226814-2-42