A rovat kizárólagos támogatója

A világ egyik legbiciklibarátabb városának ismert holland város közlekedési tanácsnoka, Sharon Dijksma a héten bejelentette, hogy idén nyártol kezdve évente 1500-zal akarják csökkenteni azoknak a számát, akik jogosultak belvárosi parkolóhelyekre.

A Citylab cikke felidézi, hogy iyen parkolóhelyet eddig is csak pénzért lehetett igényelni az ottélőknek, és most az igénylési díjat is emelni fogják. A jogosultak számának csökkentésével párhuzamosan a város 2025-ig 11200 utcai parkolóhelyet akar megszüntetni. 

A felszabaduló helyekre fákat, biciklisávokat, szélesebb járdákat terveznek. A lépés vélhetően népszerűtlen lesz az autótulajdonosok körében, de a városvezetésnek mégis muszáj volt meglépnie ezt, hiszen ez volt a várost kormányzó zöldek kampányigérete, és a tervek szerint nem fogják elvonni senkinek a már meglévő engedélyét, hanem a városból elköltöző, az autójukat eladó vagy esetleg meghaló jogtulajdonosok helyére nem adnak ki új engedélyt.

A tervek szerint az új engedélyek visszatartásával összejöhet a kitűzött cél. A városban ezen kívül számos útszakaszra, főleg a csatornán mentén fekvőkre nagyon ráfér már a felújítás, melyekbe most bele fognak kezdeni, és ezeket már eleve úgy tervezik meg, hogy a végén ne legyenek ott parkolóhelyek, ahol most voltak. A felszámolni tervezett utcai parkolóhelyeknek nem mindegyike tűnik el teljesen, lesznek helyette azért új helyek mélygarázsokban is, bár kevesebb, mint amennyit eltörölnek. 

A 444 szerint Amszterdamban eddig is kevesen közlekedtek autóval, a városban megtett utazásoknak csak 22 százaléka történt így, mostantól pedig évről évre egyre nehezebb lesz a belvárosban megállni autóval.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás