A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nol.hu

Száz éven belül a Mount Everest régiójában jelentős részben eltűnnek, illetve drasztikusan csökkennek a gleccserek – tette közzé kutatási eredményét egy nemzetközi kutatócsoport. Az ok egyértelműen a globális hőmérséklet-emelkedés.

Becslések szerint a világ legmagasabb hegycsúcsainak otthont adó régió 5500 gleccserének jégmennyisége 70-99 százalékkal csökkenhet 2100-ra – aminek súlyos következménye lehet a mezőgazdaságra és a vízenergiából származó elektromos energia termelésre. A figyelmeztetés a The Cryosphere folyóiratban jelent meg.  Az Európai Geotudományos Szövetség (EGU) lapjában publikáló szerzők szerint az alacsonyabban fekvő gleccserek olvadnak a leggyorsabban, aminek oka, hogy a fagyhatár egyre magasabbra kerül. Januárban 3200 méter feletti magasságban van állandóan fagy, augusztusban 5500 méteren. A korábbi elemzések és a várható hőmérséklet-emelkedés alapján az Utrecht Egyetem (Hollandia) kutatója, Walter Immerzeel szerint 2100-ra a fagyhatár 800-1200 méterrel lesz magasabban.

Ennek következtében a gleccserek a jelenleginél is gyorsabban olvadnak. Emiatt eleinte növekszik a folyók vízmennyisége, de ahogy fogynak a gleccserek, úgy lesz egyre kevesebb víz a folyókban. Már pedig ez súlyos következményekkel járhat, hiszen egymilliárd ember megélhetése, élelmiszerellátása függ a folyókra épülő mezőgazdaságtól. Nem ez az első tanulmány a himalájai gleccserekről. Egy 2013-ban megjelent írás szerint az elmúlt ötven évben 13 százalékkal csökkent a térség jégfolyamainak mennyisége és a hóhatár 180 méterrel került magasabbra. Akkor azt mondták, hogy a kisebb gleccserek mérete fele az 1960-as évek átlagának.

A gleccserek eltűnésének sebessége azonban vitatott. Egy 2009-es IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) jelentés 2035-re jósolta a gleccserek eltűnését, mint utólag kiderült, elszámolták a dolgot, pontosabban egy indiai gleccserkutatóval készült New Scientist-interjúból emelték át ezt a kijelentést a tanulmány szerzői. Az IPCC utóbb bocsánatot kért, elismerve, hogy a jóslatot nem szakértők készítettek, és nem kellett volna szerepeltetni a jelentésben. 

 

Időzített bomba az ázsiai gleccserek olvadása is 

Az 1950-es évek óta több mint 7600 négyzetkilométer területről fogytak el a gleccserek Kínában, elsősorban Tibet vidékéről, ami 18 százalékos csökkenésnek felel meg – számoltak be kutatók a Hszinhua hírügynökségnek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek