A rovat kizárólagos támogatója

A nyári tiszafüredi lépfenefertőzés ügyében lassan és számos bizonytalanságtól övezve folynak az eljárások. Az antrax-botrány fő felelőse erős kapcsolatot tart fent helyi és országos potentátokkal. Vajon elég erős-e ez a kapcsolatrendszer ahhoz, hogy kimenekítse a nagyvállalkozót a súlyos következményekkel fenyegető eljárásokból?

Június végén ütötte fel a fejét az antrax-fertőzés Tiszafüreden, az ügy azonban csak július elején került nyilvánosságra. A pontos okokat, a fertőzés kiindulóhelyét máig nem sikerült tisztázni, de az alapvető tények egyértelműek: június elején az egyik közeli szarvasmarha-telepen hullani kezdtek az állatok. A tulajdonos a betegnek ítélt marhákat helyben, illegálisan levágatta és feldaraboltatta, majd az értékesíthető részeket feketén kiárusította, illetve a városban található raktáráruházában hűtőládákban lefagyasztotta. A fertőzött húsból jutott a város legnagyobb közétkeztető cégéhez is, így abból ettek a helyi gyerekek és idősek is. A feketevágásban részt vevők, illetve a hússal érintkezők egy része a bőrantrax-fertőzés tüneteivel kórházba került.

Nem sokkal később a városban megjelentek a NÉBIH és az ÁNTSZ emberei, és bezáratták mind a közétkezetető, mind az állattulajdonos összes telephelyét. Ezt követően közel száz ember kapott megelőző antibiotikum-kezelést, a környéken található szarvasmarhákat beoltották, és hetekre karanténba zárták. Az ügy miatt a szakhatóság 9, illetve 18 millió forint bírságot szabott ki a közétkeztetőre, illetve a marhák tulajdonosára, de a határozat a mai napig nem jogerős, mivel az érintettek fellebbeztek. Az ügyben büntetőeljárás folyik öt személy, köztük a két cégvezető ellen. A fertőzés miatt nyolcan kerültek kórházba, de néhány hét alatt mindenki meggyógyult.

Mivel a fertőzés kapcsán számos kérdés megválaszolatlan maradt, megpróbáltuk helyben rekonstruálni a történteket. Az ügynek nem jelentéktelen politikai vonatkozása is van, hiszen ifjabb Nagy József, a járványért elsősorban felelős City-Farm Kft. tulajdonosa a városban közismerten az itt mandátumot szerzett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pártfogoltja és támogatója, így helyben komoly befolyással rendelkező hatalmi tényező. (Nagy másik cége, a milliárdos City-Gas Zrt. a város egyik legnagyobb vállalkozása.)

A lépfenebotrány alakulása nem értelmezhető e kapcsolatrendszer nélkül. (Cikkünk folytatásában bemutatjuk ezt a hálózatot, melynek két meghatározó alakja Varga Mihály és Fazekas Sándor miniszterek.) Különös aktualitást ad az ügynek az a megerősített információ, miszerint a július végére lecsengett járvány után a telepen mostanában újra fertőtlenítettek, mert megint állatelhullás történt.

Az átlátszó oknyomázásak folytatása:   Száz kiló színhús >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás