A rovat kizárólagos támogatója

A kormánynak át kell dolgoznia a szigetközi térségre vonatkozó rehabilitációs és térségfejlesztési stratégiáját, illetve át kell gondolnia a dunai kormánybiztosi iroda feladatkörét – ismertette a Szigetköz környezetvédelmi rehabilitációjára fordított összegek felhasználásáról szóló számvevőszéki jelentést Kovács Árpád elnök a parlament környezetvédelmi bizottságának tegnapi ülésén. Az Állami Számvevőszék az 1992. október 25. és 2000. december 31. közötti időszak folyamatait elemezte.
A Duna 1992-es elterelését követően az Országgyűlés 1993-ban döntött a térség környezeti kárainak enyhítéséről. Erre a célra 1993–2000 között összesen 3,881 milliárd forintot fordított az állam. A kiadások 18 százalékát, 696 millió forintot a vízpótlást szolgáló beruházásokra használták fel. 1,068 milliárd forintból – a keret 28 százalékából – tanulmányok, állapotismertetők készültek, illetve ebből a pénzből működtették a monitoringrendszert is. (Az ÁSZ összesítése szerint 229 különböző tanulmány és szakértői anyag készült.) A maradék pénz a vízpótlórendszer üzemeltetésére ment el. További 3,1 milliárd forintot a térség környezetvédelmével szorosan összefüggő közművesítésére fordítottak.
Az ÁSZ a környezeti károk mérséklésére juttatott pénz hasznosulását eredményesnek tekintette. Megállapítja ugyanakkor, hogy a károk az erőfeszítések ellenére is jelentősek. A károkat növelte, hogy 1999–2000-ben a korábbinál kevesebb pénz szolgálta a vízpótlást. 1999-ben 51 millióval, 2000-ben 31 millió forinttal kevesebb forrás állt rendelkezésre, mint 1998-ban. (Információnk szerint az ÁSZ-jelentés elkészítése negyvenmillió forintba került, annyiba, mint amennyit az MTA Szigetközi Munkacsoportjához tartozó tíz kutatóbázis száz kutatója egy év alatt felhasználhat.)
Az ÁSZ megítélése szerint a dunai kormánybiztosi iroda intézménye akadozva, változó szervezeti rendben, jogi szabályozás nélkül működött az elmúlt hat évben. Jelenlegi működési feltételei nem elegendőek a kormányrendeletben foglalt valamennyi feladat ellátására. Bartus Gábor, a kormánybiztosi iroda helyettes vezetője ezzel kapcsolatban lapunknak kijelentette: az ÁSZ-jelentésben foglalt megállapításokat elfogadják, és dolgoznak a jelentés javaslatainak hasznosításán.
Ö. Z. Népszabadság

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás