A rovat kizárólagos támogatója

„Jógázni inkább a Vérmezőn szoktak” – Milliókért állapította meg a fideszes politikus cége a Főkertnek, hogy pihenni járnak a parkokba az emberek. Újabb szerződés került nyilvánosságra az előző fővárosi városvezetés idejéből.

„A parklátogatások céljaként a kimagasló többség (84 százalék) a sétálást, pihenést jelölte meg, a következő leggyakrabban említett látogatási cél a másokkal való találkozás és a rendezvényre járás (23-23 százalék).
A Parklátogatók 12 százaléka sportolni jár a parkokba. Futnak (64 százalék), kerékpároznak (39 százalék), labdajátékokat játszanak (13 százalék) és tornáznak (12 százalék).
A leginkább futásra használt park (7 százalék) a Feneketlen-tó, míg kerékpározásra a Szent István park (51 százalék) és a Hajógyári-sziget (50 százalék). Érdekes, hogy jógázni leginkább a Vérmezőn (28 százalék) és a Városmajorban szoktak.”

Egyebek mellett ez olvasható annak a tanulmánynak a vezetői összefoglalójában, amelyért legalább három millió forintot fizetett ki Budapest előző, fideszes vezetése idején az önkormányzati tulajdonú Főkert Zrt. egy kormánypárti politikus cégének.
A tanulmány összegzése azt követően jutott a Népszava birtokába, hogy Tüttő Kata, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes még tegnapelőtt közzétett a Facebookon egy fotót egy számla másolatáról. Azt írta: a Főkert évi nettó 6 millió forintról fogadott be számlát, amit a budapestiek parkhasználati szokásainak vizsgálatai alapján állított ki a Fidesz akkori budaörsi elnökének cége. A közzétett – nettó három millió forintról szóló – számlát a budaörsi Fidesz volt elnöke, Nagy Sándor András jelenleg végelszámolás alatt álló cége, az Axilior Kft. állította ki 2016-ban.

A Főkert összesen, áfa nélkül több mint hatmillió forintot fizetett ki a felmérésekért. Az erősen kérdéses, megértek-e ennyi pénzt az írások, amelyek jobbára evidenciákat rögzítenek. Azt például: a parkba járókat leginkább az zavarja, hogy nincsenek nyilvános vécék, sokan berzenkednek a kutyák, a gördeszkások és a hajléktalanok miatt. Az otthontalanok esetében a felmérés szinte egy az egyben alkalmazta a kormánypropaganda fordulatait: „a közterületeken életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanok egész Budapesten komoly problémát jelentenek” és ők „nem valók a parkokba”. Rögzítették azt is: a fővárosiak 56 százalékának nincs tudomása arról, hogy a Főkert látja el a parkok rendben tartását. Aki viszont tudja, hogy ki gondozza a zöldterületeket, állítólag elégedett: „A fővárosiak véleménye szerint a Főkert megfelelően látja el a feladatait” – írták a Főkert megrendelésére készült anyagban.

Az Axilior Kft. egyébként a szerződés szerint 1200 fős, telefonos lekérdezéssel térképezte fel, hogy a fővárosiak mire használják parkjaikat. Lapunk kereste a felmérésekért számlázó volt budaörsi Fidesz-elnököt, Nagy Sándor Andrást, de üzeneteinkre nem reagált. Tüttő Kata a Népszavának azt mondta: a felmérésről készült szerződések, számlák is a Főkert felügyelő-bizottsága elé kerülnek. A főpolgármester-helyettes emlékeztetett: nem a Főkert az egyetlen önkormányzati cég, ahol kétes ügyek kerültek elő a választás után, a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt.-nél (FKF) is belső vizsgálat indult. Az FKF már menesztett vezérigazgató idején ugyanis úgy kötöttek szerződést a Mészáros Lőrinc birodalmához tartozó egyik társasággal veszélyes hulladéknak minősülő 20.000 tonna pernye elszállítására, hogy erre nem is volt engedélye a cégnek. De vizsgálják azt is, hogy ki és milyen körülmények között kötött szerződést 11 millió forinttért a köztisztasági vállalat „indonéziai terjeszkedéséről” szóló, soha el nem készült tanulmányra.

Nyitókép: Vérmező Hartyányi Norbert We Love Budapest

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek