A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: qubit.hu

Minden eddigi megoldásnál nagyobb hatásfokkal alakítja elektromos energiává a Nap fényét egy új napelem, amelyet a Hokkaido Egyetem kutatói fejlesztettek ki.

A nanotechnológiával előállított, fajlagos nyersanyagszükséglete alapján olcsónak mondott napelem fejlesztéséről a Nature Nanotechnology című folyóiratban számoltak be.  A szaksajtóban aranyszendvicsnek nevezik a parányi elektródát, amely egy 100 nanométer vastag aranyfilmre fektetett, alig 30 nanométer vastagságú titán-dioxid rétegből épült fel. Az elektróda működésének lényege az érzékelőtechnológiában már felhasznált úgynevezett lokalizált felületi plazmon rezonancia (LSPR) jelensége.  

Az aranyszendvics Nature-ben is közölt illusztrációja Az aranyszendvics Nature-ben is közölt illusztrációja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A japán kutatók a Nap fényének lehető legszélesebb spektrumát fogták be, és mint írják, a fényenergia átalakításának (konverziós) hatékonysága sokszorosa az eddig ismerteknek. A felhasználóknak többet mondó hatásfok pedig állítólag eléri a 85 százalékot is, jócskán meghaladva a piacon jelenleg elérhető csúcstermékekét.

Napelem-hatékonysági mutató 1975-től 2017-igNapelem-hatékonysági mutató 1975-től 2017-ig

A közlemény szerint –  melyet a QUBIT szemlézett  – az aranyszendvics előrelépést jelenthet a legtisztább üzemanyagnak mondott hidrogén előállításában is, méghozzá a víz olcsó elektromos árammal történő bontása miatt. Az üzemanyagként hasznosított hidrogén nagy részét jelenleg ugyanis fosszilis források felhasználásával állítják elő.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek