Hirdetés
greenfo/MTI

Nem volt megfelelő az országhatárt átlépő hulladékszállítmányok ellenőrzése, emiatt illegális szállítmányok is érkezhettek Magyarországra az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által vizsgált időszakban, 2008-2010 között – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke.

Domokos László az EU hulladékszállításról szóló jogi szabályozása érvényesítésének ellenőrzéséről szóló, most nyilvánosságra hozott ÁSZ-jelentés kapcsán közölte: a vizsgálat tapasztalatai szerint főként az érintett hatóságok közötti információcserében voltak nehézségek.
Az Állami Számvevőszék azt javasolja, készüljön egységes eljárásrend a szabálytalanságok kivizsgálására, illetve a hasonló esetek megelőzésére.

Domokos László emlékeztetett arra a 2006-os esetre is, amikor nagy mennyiségű, ismeretlen eredetű hulladékra bukkantak Magyarországon, amely, mint utóbb kiderült, döntően Németországból került ide. Nagyon fontos az ehhez hasonló esetek megelőzése. Folyamatban van a hulladékokról szóló hazai szabályozás átalakítása, amely szorosan illeszkedik majd az EU vonatkozó irányelveihez – hangsúlyozta Domokos László. Az új törvénnyel várhatóan megújulnak majd a hulladékszállítás végrehajtási szabályai is.

Holman Magdolna, az ÁSZ felügyeleti vezetője a számvevőszék jelentését ismertetve elmondta: az országhatáron átmenő hulladékszállítás felügyeletének és ellenőrzésének rendszere kiépült, működött, de nem volt teljes körű az ellenőrzés, az adatcsere és az információáramlás, illetve hiányosságot találtak az ellenőrzésre kijelölt hatóságok együttműködésében. A feltárt szabályozási hiányosságokat már az ellenőrzés időszakában jelezték a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, a készülő törvénytervezet ennek alapján módosították, így terjesztették az Országgyűlés elé – mondta Holman Magdolna. Az új hulladéktörvény alapján új eljárási szabályok kialakítására is szükség lesz. Az ÁSZ kérte a vidékfejlesztési tárcát, hogy az ellenőrzések tapasztalatai alapján véleményezhessék a rendelet-tervezetet.

A hulladékszállításra vonatkozó szabályozás betartását egyszerre ellenőrzi nyolc ország, Hollandia, Bulgária, Norvégia, Lengyelország, Görögország, Írország, Szlovénia és Magyarország. A számvevőszékek jelentéseiből közös, nemzetközi jelentés készül 2012 második felében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás