Nagy István miniszter mindent kimagyaráz (a 8% GDP mínuszt is, aminek eredője a mezőgazdaság súlyosan leromlott teljesítménye), ha üzenik a pártirodából. Ha elődje Fazekas Sándor a „Nagy Megtekintő” volt, akkor ő a „Mindent is Megmagyarázó”. A magyar mezőgazdaság eközben romokban áll; teljesítőképessége a burgonya, gyümölcs és zöldség területen különösképpen kritikus.
A furfangos miniszter azonban tudja az okát: 2022-től az aszály az, és most ezért meg kell becsülnünk a belvizes területeinket is. A mezőgazdasági és teremtésvédelmi miniszter az Egyenes Beszédben december 16-án – mindannyiunk megnyugtatására – magyarázkodott nekünk:
Nagy István: Mert ekkora kihívásokkal szembenézni azonnali megoldással nem lehet (sic!). Az első legfontosabb dolog volt, hogy sikerült szemléletváltozást elérni a vízgazdálkodásban, hogy nem magas gátak közé szorítva minél gyorsabban elvezetni [A vízgazdálkodást?] kell a tájról, hanem megőrizni, betárazni, gazdálkodni vele. Ezért nagyon-nagyon fontos dolog volt. Megszületett az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, annak az első mondata a legkiválóbban összefoglalja: »Az öntözés közérdek.« Ez egy nagyon-nagyon fontos… […]
– Bravó, sőt bravissimo. Törvényt hozott emberünk arról, hogy az öntözés közérdek. Nem öntöz még (az olyan direkt lenne), csak jelzi, hogy milyen nagyon-nagyon fontos közfeladat lenne ez.
NI: …a belvíz nem ellenség, ezért a belvizes területet ugyanúgy kell támogatnunk. A területalapú támogatással jár (sic!). Utána aztán fokoztuk tovább a támogatási rendszereket (sic!). Most a szerkezetváltás is támogatjuk, tehát azon területeket, amelyek gyenge termőképességűek, vizenyősek és korábban mindig a lecsapolásán és a víz elvezetésén dolgoztak a gazdák azért, hogy a területalapú támogatáshoz hozzájussanak, most azt támogatjuk, hogy megőrizzék ott a vizet, és ezért megéri nekünk a területalapú támogatást fizetni és külön támogatást adni rá (sic!), mert akkor a környező területeknek a termőképességét javítjuk és sorba ezeket az intézkedéseket hozzuk (sic!).”
– Szükséges azért nem is kevés empátia a miniszter nyelvtani szempontból kissé hiányos szövegének dekódolásához. Nem kellene az eltérő célú támogatást másként nevezni? Nem kellene elkülöníteni a termelési támogatásokat a természetvédelmiektől? Nem kellene termékértékesítéshez kötni a területalapú támogatásokat? Mi akadályozza a rossz minőségű vetőmaggal vetett, magára hagyott területek gyarapodását (cél a területalapú támogatás, mint befektetéssel alig csorbuló jövedelem), ahol a parlagfű és a mezei pocok kitűnően megtalálják az életfeltételeit?
NI: …a kukorica és a napraforgó [vetése] is csökkenő tendenciát mutat, mert a gazdák megértették, hogy ez kockázatot jelent […] Mindenki korábban azt gondolta, hogy medence vagyunk [És nem az, instálom?], hogy a környező hegyekből hozzánk folyik össze a csapadék tehát semmiféle gondunk nincs, mert ha sehol sem lesz elegendő nedvesség nálunk, akkor is lesz, hiszen a medence alja az mindig nedvesnek kell lenni (sic!). Ezt cáfolta meg most az éghajlatváltozás (sic!), ezért kell nekünk olyan törvényt hozni például, hogy az ideiglenes víztározókat ki tudjuk sajátítani, végleges víztározókat tudjunk létrehozni benne (sic!); azért kell olyan támogatási rendszert indítani, hogy mezővédő erdősávokat létesítsünk a legérintettebb területeken. Mondjuk Bél-Békés megyében [Miért éppen ez a kiemelt?], ahol 100 hektárok vannak egybefüggő táblában nagyüzemi művelés miatt.
– Milyen szimpla logikájú, igénytelenül fogalmazott magyarázatok ezek? Kinek szólnak? Alanyt és állítmányt lehetne helyén kezelni, vagy ma már az is teljesen lényegtelen? A gazdák ebből értik a fájint?
NI: Ránk rúgta az ajtót (sic!) az éghajlatváltozás. Nem fokozatosan jött, hanem hirtelen szakadt ránk. Két évvel ezelőtt olyan mértékű volt, ami elborzasztott, mindenkit nem is véletlenül nem is hívjuk máshogy, mint történelmi aszály (sic!), hiszen arra emberemlékezet óta (sic!) nem volt példa, hogy olyan kialakuljon, és azt reméljük, hogy nem lesz egyhamar ilyen, de nekünk mindent el kell követni azért, hogy mérsékeljük ezeket a károkat… […] …az első cél az, hogy 400-440 ezer hektárnyi területet, amit valaha öltöztünk, azt újra… […] …176,2 milliárd forintot a gazdák felhasználtak. Az öntözött területeinken megújult teljesen az öntözési infrastruktúra, az öntözhető területeket 40% növeltük az elmúlt pár esztendőben, de nyilván nem fogunk tudni minden területet öntözhető tenni! Az elképzelhetetlen!
– Ha ennek ellenére a mezőgazdaság teljesítménye a nemzetgazdaságot illetően ekkorát zuhant, akkor a győzelmi jelentés – ami a miniszterből akármikor csípőből jön – szerintem kevés. Megfizetünk ezért a dilettáns tétlenségért a boltokban és nem is keveset.
NI: Megszűnik az éghajlatnak is köszönhető, hiszen olyan intenzíven süt a napsugárzás (sic!), hogy egyszerűen nem tudunk árnyékolni (sic!), ahol nincs meg a megfelelő páratartalom ott egyszerűen elég (sic!) a málna, tehát lehetetlen állapot, hogy a málnát tudjuk termeszteni. Felnövő dióültetvények árnyékában tíz évig ott lehet tartani (sic!) mondjuk vagy Észak-Borsodban az északi dombok oldalán ott megmarad, de egyébként pedig nagyon nehéz, mert az éghajlatváltozás az bizony növényi kultúra változást is előír számukra.
– Nehéz szakmailag értelemezhetőnek gondolni ezt a tanácsot, hiszen a diólevélből olyan vegyület mosódik ki (juglon) az esővízzel, amely az alatta való növényi életet gátolja. Egyidőben botanikai gyomirtóként is vizsgálták. A dióültetvények alátelepítése bizony nagyon nem jó ötlet.
NI: …végtelenül boldogító érzés az, hogy a legkritikusabb termékeinkből is előállítanunk annyit, amennyire nekünk (sic!) szükségünk van, és exportálunk annyit, mint amennyit importálunk. Tehát ezek általában azok, amikor vád van, hogy zöldség gyümölcsben mennyi import van itt; mi előállítjuk a magunk szükségletét (sic!). Exportálunk is és importálunk is, mert olyan sokszínű változatosság kell, és ennek is megvan az oka. Egyébként, hogy miért nem tudtunk, vagyunk még mondjuk burgonyából önellátóak…
– Tényleg felemelő állampolgári érzés, hogy a magyar agrárminiszter végtelenül boldog és elégedett, hovatovább önön tevékenységének dicséretére árad belőle a szöveg. Mindig számíthatunk tőle a megszokott önfényezésre. Szorgalmasan szapulja közben a politikai ellenfelét is, hogy az nem ért a mezőgazdasághoz, mi több, talán hazaáruló is, és a magyar gazdák ősellensége, ha jobban szemügyre vesszük. Netovább véreim, lesz még belvíz, lesz még lágy kenyér!
Darvas Béla
