A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából Vácrátótra, a Nemzeti Botanikus Kertbe összehívott Ünnepi Közgyűlésen 2017. dec. 13-án először adta át a Szövetség szakmai díjait.
A Semper Vireo díj a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége nagydíja.
A díj elnevezése gróf Ambrózy-Migazzi Istvánhoz, a Jeli és a Malonyai Arborétum alapítójához kötődik, akire a magyar gyűjteményes kerti szakmai közösség, mint a szakma egyik legnagyobb alakjára feltétlen tisztelettel és elismeréssel tekint. A díj elnevezése kifejezi, hogy az abban részesülők kiemelkedő módon járultak hozzá a magyar gyűjteményes kertek „örök virulásához”. A Semper Vireo díj természetes személynek, a magyar gyűjteményes kertekért, mint nemzeti kincsekért végzett, hosszan tartó és eredményes, értékteremtő, követésre méltó munkásságért adományozható.
A Semper Vireo díjat idén Dr. Debreczy Zsolt, Tálas László, Tihanyi György és Dr. Tóth Imre kapta
A díjjal bronz plakett és díszoklevél jár. A bronz plakett alkotója Asszonyi Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrász- és éremművész.
A Pro Hortis díj a szövetség szakmai díja.
Természetes személynek, illetve kollektívának vagy intézménynek adományozható, gyűjteményes kertben elért jelentős, példamutató szakmai eredményért.
Idén a Pro Hortis díjat Fráter Erzsébet és Sütöriné Dr. Diószegi Magdolna vehette át az ünnepi közgyűlésen (SDM betegség miatt sajnos nem tudott részt venni).
A díjjal díszoklevél jár. Az oklevelek alkotója Szyksznian Wanda Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész.
A díjakat dr. Mózes Csaba az FM Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztályának helyettes vezetője, Kósa Géza, a MABOSZ elnöke és Zsigmond Vince, a Szövetség főtitkára adta át.
Képgaléria a MABOSZ VB oldalán >>>