Hirdetés
greenfo/MTI

Befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű felső-tiszai hulladékmentesítési projekt, melyet Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter adott át Vásárosnaményban. Mi fizetjük az ukrán szemét összeszedését. A tegnapi átadási ünnepségén az államfő elmondta: elsőként a Tiszán vizsgázhat a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót.  A tiszai PET Kupa kitalálóinak lelkesedése és kitartása eredményeként már más is gyűjteni fogja a műanyag szemetet a folyóról, remélhetőleg nagyobb hatékonysággal és hosszabb időtartamban – fogalmazott a köztársasági elnök.  A vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladékmentesítésben részt vevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.  A gépsor hatékonysága nem lesz százszázalékos, de ha 80 százalékkal kisebb lesz a Tisza műanyag terhelése, akkor már jól jártunk, ez az arány a következő évek működtetési tapasztalataival kiegészülve még jobb lehet – mondta Áder János.

Az államfő köszönetét fejezte ki a PET Kupa szervezőinek és résztvevőinek, valamint a vízügyi szakembereknek a munkájukért, és arra kérte őket, hogy továbbra is segítsék a Tiszát tisztán tartani.  „Azt kívánom, hogy a következő versenyen már komoly harc legyen a PET Kupán résztvevők körében, hogy ki talál akár a vízen, akár az ártéren hulladékpalackot, és az legyen ennek a versenynek a győztese, aki hosszú keresőmunkával egyet vagy kettőt talál” – hangoztatta Áder János. Hozzátette, a végső cél az, hogy a jövőben megrendezendő kupákon csak a vízitúrázás örömeit éljék át a résztvevők.

Vásároltak egy új hulladékbeszedő hajót is

A Felsõ-tiszai hulladék-mentesítési projektben résztvevõ úszómű a Tiszán Vásárosnaménynál 2019. szeptember 3-án. kép: MTI/Czeglédi Zsolt

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik tiszai igazgatóság, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinációjával megvalósított programról Láng István, az OVF főigazgatója elmondta, a fejlesztés keretében három, éjjellátó képességgel és hulladékfelismerő szoftverrel felszerelt kamerát telepítettek a Tisza ukrajnai, egyet pedig a magyarországi szakaszán.  A projektben a hulladék kiemelésére négy, úgynevezett vízkárelhárítási helyet alakítottak ki a Tiszán és a Szamoson, felújítottak több úszóművet, két uszályt és egy vontatóhajót, valamint vásároltak egy új hulladékbeszedő hajót is.

A technológiai géplánc kiegészítéseként három lánctalpas, egy gumikerekes kotrót, egy homlokrakodót, valamint tíz darab hulladékszállító konténert és a szemét szállításához és feldolgozásához szükséges egyéb gépeket egyaránt beszerzett az OVF.

Az új védelmi képességgel élve a vízügyi ágazat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Tisza völgyét megóvja a Felső-Tiszán érkező kommunális és egyéb hulladéktól – jegyezte meg Láng István. A fejlesztés arra is lehetőséget ad, hogy az egyéb vízügyi feladatok ellátását, például a jégvédekezést és a folyamszabályozást segítse.

hulladékáradat a Kiskörei vízlépcsőnél 2019 július. kép: Sarkadi Péter greenfo

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették augusztusban a Felső-Tisza egy szakaszát

Az idei 7. Tiszai PET Kupa résztvevői mintegy nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették augusztusban a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát; a csaknem 80 folyamkilométeres távot 16 saját készítésű pillepalack hajó és 320 fős legénység teljesítette.  A Természetfilm.hu Egyesület szervezésében megvalósult eseményen a csapatok és az önkéntesek által összegyűjtött hulladékmennyiség csaknem felét újrahasznosítják. Az idei verseny tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy azokon a folyószakaszokon, ahol a csapatok a korábbi évek során többször jártak és gyűjtötték az ártéri hulladékot, sokkal kevesebb volt a felhalmozódott szemét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás