A rovat kizárólagos támogatója

A Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróton átadta a Miklós-deák-völgyi tavak vizes élőhelyének gátrendszerét. A vizes élőhely rekonstrukciójára 90 millió forintot fordítottak, a beruházás egy 240 millió forintos természetvédelmi program része.

A tegnapi átadáson Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, "az erdőtársaság programja jó példája annak, hogy meg lehet találni a helyes arányokat a természetvédelem, az erdőművelés, illetve az erdőt járó turisták igényei között". Beszámolt arról is, hogy 2015-től várhatóan megkezdődik a Bécs-Budapest kerékpárút kiépítése, amely újabb érdeklődőket vonzhat a térségbe.

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a régi gátak és zsilipek bontása után az egykor három tóból és egy hordaléklerakó területből álló vizes élőhelyet új, természetvédelmi szempontból megfelelő műtárgyak építésével állították helyre.
A legrégebbi, 1800-as évek végén épült gátnál ipartörténeti értékei miatt megőrizték a létesítmény eredeti jellegét. A rekonstrukciót követően a tórendszer képes megtartani a Malom-patak vizét, így az felhőszakadás esetén nem veszélyezteti Pilismarótot.
A patak felső és alsó folyása között kiépítettek egy megkerülő csatornát, mely a kisebb élőlények számára átjárhatóvá teszi a gátakkal szabdalt részt.

A Miklós-deák-völgyi tavak rekonstrukciója a Természetvédelmi fejlesztések a Pilisi Parkerdőben elnevezésű, csaknem 240 millió forint összköltségvetésű pályázat egyik része. A pályázat keretében visszaszorították az erdőkben nem őshonos fafajokat, ilyen például az akác, vagy a bálványfa, amelyet tévesen ecetfaként is emlegetnek. Emellett helyreállítottak több, kisebb tavat is. A természetvédelmi fejlesztések Komárom-Esztergom megye 11 településének területét érintik a Gerecse és a Visegrádi-hegység területén.
   KÉPGALÉRIA AZ ESEMÉNYRŐL >>>

A Pilisi Parkerdő Zrt. az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 000 hektár erdőterületet kezel Pest és Komárom-Esztergom megyékben a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai hegység, a Gödöllői dombság, valamint a Csepeli síkság területén. A társaság kiemelt feladatának tekinti az erdők közjóléti célú működtetését. A cég kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmillióan látogatják, a kirándulókat csaknem 1000 kilométer jelzett turistaút, 720 kilométer sétaút, mintegy 100 kilométer kerékpározásra kijelölt útvonal és több kilátó várja. A Pilisi Parkerdő Zrt. közjóléti feladatokra mintegy 200 millió forintot költ évente.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás