Hirdetés
Forrás: hvg.hu

Kagylótetemek, büdös hab és határértéket meghaladó vízhőmérséklet a Dunán Paksnál. A méréseket az Átlátszó végezte el, azt a módszert követve, amit az atomerőmű szakemberei tettek közzé korábban. Mi lesz, ha megépül még 2 blokk?

Ismét 30 Celsius-fok feletti értéket mértek az Átlátszó munkatársai a Duna paksi szakaszán, amikor most augusztusban a helyszínen jártak. A portál cikkében kiemelte, hogy a méréseket az erőmű által közzétett módszert követve végezték el.

Azt is írták: a jogszabály szerint a vízi élővilág védelmében a Duna hőmérséklete a paksi hűtővíz-csatorna kifolyója alatt 500 méterrel már sehol nem haladhatja meg a 30 Celsius fokot, ám a mi méréseink szerint ezúttal is melegebb volt.”

A méréseket augusztus 5-én végezték el, amikor már jó két hete 30 fok körüli kánikulában izzadt az ország. „Egy TFA Dostmann típusú, újonnan vásárolt digitális hőmérővel készültünk, amelynek szenzorát egy 1 kilós súlyra erősítve engedtük le a megfelelő mélységig. Az érintett folyószelvény több pontján, 50 és 150 cm mélységben, csónakból és a folyóban állva is megmértük a víz hőmérsékletét 11 és 15 óra között”.

A mérés során az Átlátszó munkatársai a következőket tapasztalták:

— A Duna 1525,5 fkm szelvényénél az atomerőmű oldalán (Nyugat) a parthoz közeli részeken 50 centi mélyen először 30,4°C, kicsit beljebb 30,8°C fokot mértek. A csónakból 150 cm mélyen pedig 30,5 fokot.
— A Duna közepén a mozgó csónakról 28,3-29°C fokot mértek.
— Közvetlenül az erőmű kivezető csatornájánál 30 és 31,5°C közötti értékeket kaptak, míg az erőművel szemközti oldalon (Kelet) a partmenti vizekben 27,2 fokos volt a Duna.
— Több kilométerrel délebbre, de még mindig a nyugati, azaz az erőművi oldalon 29,2 fokos volt a víz akkor.

A cikkben hozzáteszik, hogy mielőtt odaértek a mérési ponthoz, végeztek egy ellenőrző mérést a fősodorban egy „sima” Duna-szakaszon is, vagyis az atomerőműtől északra, ahol nem jelentkezik az atomerőmű hatása. Itt fél 12 körül 25,5°C fokot mutatott a műszer. A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának hivatalos adatai szerint aznap Pakson 11 és 12 órakor is 25,2 C volt a víz hőmérséklete, amit ők azonban az 1531 fkm-nél mérnek.

A lap munkatársai más dolgot is tapasztaltak, amikor elérték az atomerőmű kifolyócsatornáját: arra lettek figyelmesek, hogy sárgás, büdös hab látszódik a víz felszínén, amit se előtte, se utána nem tapasztaltak más szakaszokon.

Ismét túlmelegítette a Dunát a Paksi Atomerőmű
Világos, hogy az orosz atomenergia nem csak pénzügyi, geopolitikai vagy biztonsági szempontból rossz opció, de környezetileg és ellátásbiztonság oldaláról is téves irány. Erre a zsákutcára fordítottuk az elmúlt 12 évet, szélerőműtilalommal, napelemadóval és más idiotizmusokkal.
Ideje végre leszállni erről a döglött lóról – ahogy a Párbeszéd már egy évtizede mondja- írta Jávor Benedek volt EP képviselő FB oldalán.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás