A rovat kizárólagos támogatója

Hamarosan megjelenhet a balatoni fejlesztésekről szóló új kormányhatározat, amely a korábbinál 15-20 százalékkal több forrást biztosít – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) tegnapi ülésén.

Dányi Gábor, az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a változás nem érdemi és nem koncepcionális, a tervezet a BFT korábbi stratégiáját veszi alapul”. Kifejtette, az uniós programokon nem változtattak, a turizmus területén a várkastélyprogramot alakították át kicsit.
Nőtt a déli vasút forrásigénye, ahol már konkrét összegekkel számolhattak.
Csökken a szociális üdültetésre szánt keret, mert kikerül belőle a zánkai program jelentős része.
A vízminőség védelmét szolgáló projekt az uniós támogatottságú fejlesztések közül a hazaiba kerül át.

A július elején visszavont kormány-előterjesztésben 24 milliárd forint Balatonra szánt hazai fejlesztési forrás szerepelt, három évre elosztva. Ennek a jövő évre tervezett része épült be a 2017-es költségvetésbe. Hazai forrásból további mintegy 80 milliárd forintnyi összeget szánnak balatoni fejlesztésekre az új kormányhatározat-tervezetben – mondta a helyettes államtitkár.

Wildner Domonkos, a Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület titkára arról beszélt, hogy a 2016 tavaszától megszületett, turizmust érintő kormányhatározatoknak köszönhetően kialakult egy egységes, átlátható rendszer, az állami turisztikai feladatok egy kézbe kerültek.

A balatoni fejlesztési programról szólva hangsúlyozta: a kormányhatározatot a kabinet visszavonta, de a pénzt nem vette el, hanem a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) kezébe adta, hogy vizsgálja felül, a tervezett célok beilleszthetőek-e az egységes turisztikai stratégiába. 

Az MTÜ koordinációjával és a szakmai szervezetek bevonásával tekintették és vizsgálták át a balatoni turisztikai koncepciókat. A korábbi balatoni fejlesztési kormányhatározatban szereplő konstrukciók közül van, amely változatlan maradt, van, amelynek címe, keretösszege vagy tartalma módosult, és számos új fejlesztési konstrukcióval bővült a csomag. A felülvizsgált program teljes támogatási igénye 367 milliárd forint, ebből 264 milliárd forint uniós és 103 milliárd forint hazai forrás – tette hozzá.

Háttér az MTI híréhez:

Az elmúlt időszak sajtóhírei szerint drágult a Mészáros Lőrinchez köthető vasútfelújítás, a zánkai volt " úttörő paradicsom" egyházi kézbe került, ami felveti a gyanúját egy későbbi mutyinak.
A várkastélyprogram akár a folytatása is lehet a Tiborcz – Mészáros féle "kastélynövekedési és szállodalánc szaporodási programnak."

Kapcsolódó anyagok:

A Balaton környezetvédelmi sikertörténet

Kazah keszeg és tiszai jellegű halászlé a Balatonnál

Csődközelben a Balatoni Limnológiai Intézet

Mégsem kap 300 milliárdot a balatoni fejlesztés

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás