A rovat kizárólagos támogatója

A párizsi polgármester, Bertrand Delanoë kezdeményezésére a július 21 és augusztus 18. közötti időszakra lezártak egy 3,8 kilométeres szakaszt a Szajna partján az autóforgalom elől, és a területet ideiglenesen „tengerparti” stranddá alakították. Többek között 180 m3 homokot, pálmafákat, nyugágyakat és napernyőket helyeztek el a folyó jobb partját szegélyező Georges-Pompidou rakparton, a Városháza előtti téren pedig strandröplabda-pályát alakítottak ki. Esténként különböző rendezvények szórakoztatják a közönséget ezen az új Riviérán; viszont a folyóban való fürdés a víz szennyezettsége miatt tilos.

Mindez 1,5 millió eurójába (kb. 370 millió forintba) kerül a városnak, s illeszkedik a polgármester azon törekvésébe, hogy az autók visszaszorításával kellemesebbé tegye a párizsiak életkörülményeit. A szóban forgó rakpartot már eddig is a gyalogosok és kerékpárosok rendelkezésére bocsátották minden ünnep- és vasárnapon.

Az elmúlt évben egyébként a napközbeni autós közlekedés 3%-al csökkent a város határain belül, a metrót, buszt és az elővárosi vonatokat használók száma pedig 1-2 %-al növekedett. A kerékpárosok is egyre többen vannak, számuk 4%-al gyarapodott. Mindez többek között a busz- és kerékpársávok elkülönítésének köszönhető. A polgármester tervei között szerepel tizenöt autóbuszvonal útvonalának az autós forgalomtól való teljes elkülönítése és a tömegközlekedés színvonalának további emelése.
Forrás: Le Monde (www.lemonde.fr), Yahoo.fr/Reuters (fr.news.yahoo.com)
Kapcsolódó cikk:NOL
2002.07.26.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás