Még a tavalyi koronavírusos évben is milliárdos profittal dolgoztak a hazai vadásztársaságok, az ideutazó külföldi vadászokat jobban érdekli a saját trófea lövése, mint a kiállítás. A rá eltapsolt milliárdokat inkább az élőhelyek megtartására kellett volna költeni.
Dunára hord vizet, aki a hazai vadászatot népszerűsíti – írja a Népszava. A lap több hazai vadászatokat szervező cég illetékeseivel is beszélt, ami alapján kiderült, hogy Magyarországnak így is jó híre van a külföldi vadászok körében, és bár tavaly a koronavírus miatti lezárások nyomán visszaesett a forgalom, idén őszre már újra a régiek a számok.
Zsíros üzletet pörget tovább közpénzből a kormány
Van olyan cég, amely csak az őszi idényben 600–800 vendéggel számol, de őket csak a vadászat érdekli, a kiállítás nem: csak ketten jelezték, hogy ha már itt vannak, megnéznék. A kiállítás a laikusoknak nyújthat plusz információt és élményt. A külföldi, jellemzően német, osztrák, holland, szlovák vadászok érdeklődése a kiállítás iránt más szerint is visszafogott, és van, aki a koncepciót hiányolja a rendezvény mögül, sőt eleve túlhaladottnak látja a kiállítás gondolatát.
Míg a hatvanas-hetvenes években 1000 hivatásos és 20 ezer sportvadász volt az országban, mára számuk 70 ezer közelébe nőtt. A vadászok számának növekedése nem feltétlenül jelentette az egy főre eső teríték csökkenését. Míg korábban Magyarországon ünnepnapnak számított elejteni egy-egy nagyvadat – gím- vagy dámszarvast, vaddisznót, muflont –, ma már gyakoribb ez. Évtizedekkel ezelőtt éves szinten átlagosan egy nagyvadat tudott egy vadász terítékre hozni, mára ez a szám öt fölé nőtt.
És épp ez jelzi, hogy nem csak a pénzügyi adatok, a vadászok számának növekedése teszi kérdésessé, valóban ennek az ágazatnak van-e szükséges sokmilliárdos marketingre, ezt az üzletet kell-e újabb állami beavatkozással tovább fűteni.
Szakértők szerint ugyanis a magyar vidék természetes vadeltartó képességének már most is sokszorosa a jelenlegi hazai vadállomány, ami ráadásul jelentős átalakuláson esett át. Mára nagyon eltolódott az állományon belül a nagyvad és az apróvad – fácán, mezei nyúl, fogoly – részaránya az előbbiek felé. A társaságok számára ugyanis a legnagyobb bevételt a nagyvadak jelentik, így az intenzív tartással – a vadetetésekkel, a vadaskertek megjelenésével – jelentősen felduzzasztották a nagyvadállományt.
A változás jelentőségét mutatja a csúcstrófeának számító gímszarvas-állomány változása: 1960-ban az akkor még jóval nagyobb erdőterületeket még csak 17 ezer gímszarvas járta, mára viszont 120 ezerre tehető számuk. Hasonló mértékben változott a többi nagyvad populációja is. Bár az ország területének zöme síkvidéki, mezőgazdasági adottságú, azaz hagyományosan apróvadas terület, a hazai terítéken a trófeás nagyvad állomány növekedésével párhuzamosan csökkent az apróvad részaránya – igaz ebben az intenzív, nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhelypusztulás is nagyban szerepet játszott.
A vadásztársaságok által favorizált fácánállomány csak az állandó, jelentős telepítéseknek és kibocsátásoknak köszönhetően maradt szinten. Ezzel szemben a magyar vidék hagyományos és természetes vadjának számító, ám az élőhely változására jóval érzékenyebb fogolyállomány tragikus állapotban van, a valaha 1 milliós állomány mára alig tízezer példányra csökkent.
Az ál világ kiállításra költött 10–16 milliárdnak jobb helye lett volna az élőhelyek megóvásánál, a mezőgazdaság ugyanis egyre inkább bekebelezi a hajdani vadföldeket.
Részletek a Népszavában >>>
