Hirdetés

A többszörösen ellenálló baktériumok nem csak akkor veszélyeztetik az embereket, ha azok kórházba kerülnek. Az állattartás során szintén rengeteg antibiotikumot használnak fel, amely elősegíti a multirezisztens kórokozók szaporodását. Ezt a problémát mutatja be a BBC Panorama friss filmje. Itt a szuperbaktérium, ami ellen a legerősebb antibiotikum is kevés volt.

Pamela Maddison-Bird öt éve tartózkodik kórházban, miután egy rutinműtét után súlyos állapotban került vissza. Vérmérgezést kapott és egy multirezisztens kórokozó (MRK) miatt gyakorlatilag majdnem meghalt: a gyermekei már azt fontolgatták, hogy lekapcsolják őt a gépekről. Pamela most egyedül van egy szobában, az őt meglátogatóknak nagyon oda kell figyelniük, hogy a ruházatukat, kezüket befedjék, ugyanis a legkisebb fertőzés is halálos lehet a nő számára- írta az atlatszo.hu.

Az MRK-k okozta fertőzések, amelyekkel már több cikkben foglalkozott az Átlátszó is, nem csak Magyarországon jelentenek problémát, hanem a világ fejlettebb országaiban is. A BBC Panorama Antibiotic Crisis című filmjében megszólaló szakértők szerint rendkívül súlyos a helyzet. Olyannyira, ahogy azt Sally Davies, az angol tiszti főorvos elmondja, ha azonnal nem teszünk semmit, akkor a következő 20 évben az Egyesült Királyságban 200 ezer fertőzéssel és 80 ezer halálesettel kell számolni csak az MRK-k okozta betegségek miatt.

A Leeds-i Oktatókórház professzora, Mark Wilcox arról beszélt a BBC-nek, hogy miközben régebben egy MRK-fertőzés ritkaságnak számított, manapság már hetente van ilyen esetük, a fertőzések száma meredeken emelkedik. Az MRK-k azért is különösen veszélyesek, mert a vérbe jutva a test más részeibe is eljutnak, ahol újabb fertőzést okoznak, így rontva tovább a beteg állapotát és végső esetben halálhoz is vezetnek.

És hogy mi okozhatja a fertőzések rendkívüli mértékű elszaporodását?

A túlzott antibiotikum-használat, nem csak az emberek kezelése során, de az állattartásban is. Az egyes antibiotikumok meghatározott kórokozókat tudnak elpusztítani, a kórokozók száma azonban rendkívül nagy, és ha 1 trillió darab baktérium között már 1 vagy 2, a gyógyszereknek ellenálló példány akad, azok elkezdenek szaporodni, a szaporodást pedig az antibiotikumok serkentik.
 

Éppen ezért a brit egészségügyben próbálják korlátozni az antibiotikumok használatát, évente összesen 300 (?) kilogrammot használnak a kórházakban. Ugyanakkor az állattartásban 2014-ben ennek a mennyiségnek a háromszorosát adták oda az állatoknak, ráadásul az embereknek és az állatoknak adott gyógyszerek gyakorlatilag megegyeznek. Ennek veszélyére egy kínai példa hívja fel a legjobban a figyelmet: az országban egy olyan E.coli-baktérium fertőzte meg az embereket, amely ellenáll a Colistin nevű gyógyszernek. Kínában a Colistint csak az állattartásban használják, míg más országokban ez a gyógyszer az utolsó mentsvár az embereket megtámadó MRK-k esetében. Ha ennek is ellenállnak a kórokozók, nincs más gyógyszeres kezelési mód. A BBC filmjének megjelenése után a Washington Post számolt be arról, hogy már az Egyesült Államokban is felbukkant a “szuper E.coli”.

Ahogy arra a filmben kitérnek, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 10 évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy baj lesz. Most ott tartunk, hogy azt a gyógyszert, amelyet rákos betegek kapnak, hogy az esetleges fertőzéseket legyőzzék, az állattartásban napi szinten használják, így kockáztatva azt, hogy az antibiotikumnak ellenálló MRK-k jöjjenek létre. A filmben 20 farmról összeszedett trágyamintát vizsgáltak meg laborban és a 20-ból mindössze csak egy olyat találtak, ahol semmilyen MRK-ra utaló nyom nem volt. Az ellenálló kórokozó az állati trágyán keresztül eljut a növényekbe, valamint más, gyógyszert nem kapott állatokba és végül az emberekhez.

A brit kormány felismerte a problémát és próbál is tenni ellene, ehhez azonban szükség lenne arra is, hogy ne csak az állattartóktól várják a megoldást. A gyógyszert használó gazdák azért használják az antibiotikumokat, mert gyorsabban meggyógyulnak tőle az állatok és a fertőzött állat tejéből is eltünteti a kórokozókat – ez az olcsóbb megoldás. A gazdák szívesen korlátoznák a gyógyszerek használatát, amennyiben ezt kompenzálják nekik valamilyen módon, de legalábbis megfelelő segítséget kapnak – írta  D. Kovács Ildikó az atlatszo.hu-n.

Itt a szuperbaktérium, ami ellen a legerősebb antibiotikum is kevés volt

Először fordult elő az Egyesült Államokban olyan baktériumfertőzéses eset, amely a legerősebb antibiotikummal, a kolisztinnel szemben is ellenálló volt, adta hírül az MTI. Hogy végül mégsem halt meg a beteg, az annak köszönhető, hogy a fertőzését más antibiotikumokkal sikerült legyőzni.  A kolisztinrezisztencia azonban így is jelentős horderejű probléma, mivel ezt az antibiotikumot csak akkor alkalmazzák, ha más gyógyszerek már nem segítenek.

Az amerikai járványügyi központ igazgatója azt mondta: félő, hogy az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok olyan fertőzéseket okozhatnak, amelyeket nem tudnak kezelni. „Minél többet foglalkozunk a gyógyszerrezisztenciával, annál jobban aggódunk. Egyes betegek számára már kiürült a gyógyszeres szekrény, az út végére érünk az antibiotikumokkal, hacsak nem lépünk sürgősen” – fogalmazott Thomas Frieden.  A kolisztinrezisztenciát először Kínából jelentették 2015 végén. A tanulmány világszerte aggodalmat keltett, és az intenzív vizsgálat gyorsan kimutatott olyan baktériumokat, amelyek Európában és Ázsiában ellenállnak a kolisztinnek. A baktériumot a kolisztinnel szemben ellenállóvá tevő gént már azonosították. Az mcr-1 gén gyors terjedésre képes a fajok között.

Az első amerikai esetnél a páciens húgyúti fertőzésével szemben bizonyult elégtelennek a kolisztin. A rezisztens baktériumot állatfarmokon és a szupermarketek polcain is megtalálták. Az orvosok egyelőre nem tudják, hogyan kapta meg a beteg ezt a bakteriális fertőzést. Ugyanis ritkán utazik, míg Amerikában nem használják széles körben a kolisztint.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás