A rovat kizárólagos támogatója

Klímaváltozás: a folytatódó szélsőséges hőség ellentmond a klímaváltozás lelassulásának. Nem halnak meg kevesebben a globális felmelegedés miatt.

1997 óta folyamatosan emelkedik a szárazföldön a szélsőségesen forró napok száma. A Nature Climate Change márciusi számának Kommentár rovatában megjelenő megállapítás arra utal, hogy ez az emelkedés ellentétben áll az utóbbi időben az átlagos földfelszíni hőmérséklet világméretekben tapasztalható lassuló emelkedésével.   A Sonia Seneviratne vezette kutatócsoport megfigyelési adatokat elemzett annak érdekében, hogy kimutassa a szélsőségek szélsőségének előfordulását, vagyis azt, hogy hány nap volt forróbb, mint a bázis időszak – 1997 óta – 90%-a. Megvizsgálták, hogy a 1979-2010 közötti időszak átlagához viszonyítva mekkora az aránya annak a területnek, ahol évente több mint 30 napon van forróság és 1997-2012 között pozitív és emelkedő trendet tapasztaltak. A csoport ezen kívül megvizsgálta a szélsőségesen forró napok bizonyos mennyiségével kapcsolatos trendeket is, vagyis is azt, hogy például 10, vagy 50 szélsőségesen forró nap fordul-e elő évente. Kimutatták, hogy a több mint 50 szélsőségesen forró nap által sújtott földterület növekedésének aránya jóval nagyobb, mint a 30, vagy 10 szélsőségesen forró napot tapasztaló területé.

Ezen megállapítások alapján a kutatók rámutatnak, hogy a felmelegedésben az utóbbi időben tapasztalt lassulást helytelen a klímaváltozás általános lassulásaként értékelni. A szélsőségesen forró napok számának emelkedése sokkal alkalmasabb a hatásokat és az alkalmazkodást illetően mérőszámnak, mint a globális átlag-hőmérséklet.   Ez a cikk része a Nature Climate Change folyóirat márciusi számában olvasható, online pedig február 26-ától elérhető, „ A globális felmelegedés legutóbbi lassulása” című „Fókuszban” összeállításnak.

Nem halnak meg kevesebben a globális felmelegedés miatt

A korábbi előrejelzésekkel ellentétben a globális felmelegedés nem fogja csökkenteni a magas téli halálozási rátákat, mivel az enyhülő hőmérséklet jóval ártalmasabb időjárási szélsőségekkel fog párosulni.  Az ENSZ márciusban megjelenő jelentésének tervezete szerint a klímaváltozás összességében nézve káros lesz az emberi egészségre. A dokumentum szerint a pozitív hatások közé tartozik, hogy a szélsőséges hidegek csökkenése, az élelmiszertermelésben bekövetkező változások és a kórokozók lassúbb terjedése miatt néhány területen szerényen ugyan, de javulni fognak a hideggel összefüggő halálozási- és megbetegedési arányok. Brit kutatók Angliára és Walesre vonatkozó jelentése szerint azonban a klímaváltozás valószínűleg nem fogja csökkenteni a téli halálozásokat ezeken a területeken. A Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a változékonyabb telek, amelyeket az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátásával összefüggő hideg és langyos idők váltakozása jellemez, még növelhetik is a halálozási rátákat- írta az MTI.

Az Exeteri Egyetem munkatársaként dolgozó Philip Staddon, a tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények valószínűleg a mérsékelt éghajlati öv más fejlett országaira is érvényesek, ahol a hőmérséklet-növekedés jóval szélsőségesebb időjárási feltételekkel járhat együtt.
A hivatalos adatok szerint a többlet téli elhalálozások (EWD) száma az 1950-es években jellemző 60 ezerről nagyjából felére, 31 ezerre csökkent Angliában és Walesben 2012-2013 telén. Staddon jelentése szerint a csökkenés a jobb otthoni hőszigetelés, a fűtés, a jobb egészségügyi ellátás és egyéb, nem klímával, nem a hideg napok számának csökkenésével összefüggő tényezők eredménye. A téli hideg mértéke alapján többé nem lehet előre jelezni a halálozási mutatókat. Az egy évre jutó hideg téli napok száma és a téli többlethalálozás közötti összefüggés, amely egészen az 1970-es évek közepéig erős volt, már nem létezik. A mostani eredmények ellentmondanak a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) 2012-es, a klímaváltozás kockázatait kiértékelő jelentésének, amely szerint a globális felmelegedés némi hasznot, például a téli halálozási arány várható csökkenését hozhatja. A most megjelent eredményekre reagálva a minisztérium szóvivője elmondta, 2017-re tervezik egy frissített kiértékelés megjelentetését.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek