Hirdetés
greenfo/MTI

Aggodalmát fejezte ki tegnap Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója amiatt, hogy ukrajnai források szerint az orosz erők korlátozták az ország délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőműben dolgozók kommunikációját a külvilággal.

Az ukrán atomenergia-felügyelet közléseire hivatkozva Grossi azt hangoztatta: nagyon aggasztják az orosz irányítás alá került erőművel kapcsolatos fejlemények.

A NAÜ főigazgatója úgy értesült, hogy az oroszok blokkolták egyes mobiltelefon-hálózatok és az internet elérhetőségét is, és emiatt alig lehet közvetlenül a helyszínről érkező, megbízható információkhoz jutni, a zaporizzsjai atomerőmű munkatársai gyakorlatilag nem tudnak kommunikálni a külvilággal.

Grossi szerint továbbá az erőműben dolgozóknak az üzem működésével kapcsolatos minden lépéshez az orosz parancsnokság előzetes jóváhagyását kell kérnie. A főigazgató hangsúlyozta: az atomerőmű biztonságos üzemeltetéséhez elengedhetetlen, hogy az ott dolgozók stabil körülmények között, külső nyomásgyakorlás nélkül végezhessék a munkájukat.

Az orosz védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy az atomerőmű normálisan működik, és a terület február 28. óta orosz ellenőrzés alatt áll.

Az erőmű környékén észlelt pénteki tűzesettel kapcsolatban Ukrajna és a Nyugat Oroszországot vádolta meg azzal, hogy tüzérségi csapásokat mért az erőműre. Oroszország viszont azt állította, hazugság, hogy katonái támadták volna meg az atomerőművet, helyette Ukrajnát vádolták meg azzal, hogy “szörnyű provokációként” tüzet okozott a létesítményben. A lángokat rövid időn belül eloltották. A tűz egy laboratóriumot és egy oktatóépületet érintett, és az eset után nem észleltek radioaktív szivárgást.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter vasárnap este újságírói kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy Franciaország különféle orvosi felszereléseket, köztük – készülve egy esetleges nukleáris baleset lehetőségére – jódkészítményeket is küldött Ukrajnába.

Kapcsolódó anyagok:

Oroszország hogyan akar a jövőben bármely országban atomerőművi projekteket megvalósítani?

7000 orosz tudós tiltakozik Putyin háborúja ellen

Franciaország jódtablettákat küldött Ukrajnának

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás