Hirdetés

Az elektromos autók forradalma “halálörvénybe” sodorja az olajbefektetőket. A multi trillió dolláros összeomlás már 2023-ban megkezdődhet – figyelmeztet Bloomberg.

A Fitch hitelminősítő cég legfrissebb tanulmánya szerint a korszerűsített akkumulátorok az olajpiac vártnál korábbi térvesztését eredményezhetik. A Bloomberg New Energy Finance (BNEF) már előre jelezte a befektetőknek, hogy 2028-ra készüljenek fel a „nagy összeomlásra” – mint azóta kiderült az összeomlás akár már korábbra 2023-ra is várható.
A Fitch Rating ügynökség óva int mindenkit, miszerint, ha a mai technológiai trend folytatódik, akkor egy befektetői „halálörvény” jön létre, melyet a kezdetben tájékozott befektetők kilépése, majd mindenki más kilépése fog okozni a olajcégeknél a kötvények és részvények eladásából fakadóan. Cserébe növekedni kezdenek az iparág költségei mind az adósság, mind pedig a saját tőke terültén, eközben pedig az olajárak alacsonyan ragadnak, ahogy a világ eléri a csúcskeresletet. Ez minden bizonnyal befolyásolni fogja azon cégek részvényeit és kötvényeit, melyek az összesített becslés alapján trillió dolláros nagyságrendűek. A Fitch szerint mindez különös tekintettel igaz „a közlekedési infrastruktúra felgyorsult elektronizálása terén, ami minden bizonnyal nagy negatív hatással lesz az olajszektor hitelprofiljára.”

Az elektromos autó eladás globálisan szárnyal.

Az tisztán látható, hogy az elektromos jármű (EV) forradalma világszerte gyorsul. Az elektromos járműpiac 50%-os növekedési ütemnél is gyorsabban nő évente. Az olyan országok, mint Norvégia, Németország vagy India versengenek az üzemanyag-égető autók elektronizálásán.

„A globális olajkereslet egyre csökken, nagyobb ütemben, mint azt megjósoltuk.” – jutott erre a következtetésre a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szeptemberi olajpiac elemzése során. „Csökkenő olajkeresletet látunk Kína gazdaságában” – mondta Fatih Birol az IEA vezetője.
A fő ok pedig nem más, mint hogy az autók egyre hatékonyabbá válnak, így nem használnak annyi üzemanyagot. Birol kiemeli, hogy a hatékonyság a fejlődő országokban is egyre növekedni fog. „India, Délkelet-Ázsia még nem érte el az üzemanyaggazdálkodás szabványait.” Az elektromos járművek adoptálása pedig mindenütt trendszerű lesz.

A BNEF rámutatott arra, hogy a napi 2 millió hordós globális piaci telítettség volt az okozója a 2014-es olajválságnak. Az elemzésük azt mutatja, ha az elektromos járművek tovább tartják növekedési rátájukat 2023-nál is hamarabb helyébe lépnek az olajkeresleten alapulóknak.

Irány a nagy összeomlás

Ennek ellenére a BNEF azt vallja: „az összesített éves növekedési ráta nem sokáig tarthatja az éves 60%-ot.” A saját módszerű elképzelésük szerint az elektromos járműkereslet idővel csökkeni fog „addig amíg az árak nem lesznek elég alacsonyak, ahhoz, hogy a hétköznapi emberek számára is elérhető legyen”. A BNEF modelljében így éves szinten csak 30%-os növekedési ráta figyelhető meg, ami így 2028-ra teszi az olajpiac összeomlásának kezdetét. Természetesen az „okos befektetők” hamarabb lépnek. Bill McKibben és még sokan mások évekkel ezelőtt javasolták az embereknek, hogy álljanak el az üzemanyag befektetésektől. Azok, akik hallgattak rájuk elkerülték a nagy összeomlást, melynek során a széncégek részvényeinek árai hatalmasat zuhantak, valamint a hatást, melyet a 2014-es olajárak összeomlása okozott. Még nem késő, hogy elkerüljük a következő sokkot.

A Bloomberg a következőt tanácsolja: „Egy dolog biztos: Az olajpiac összeomlása, bármikor is érkezzék, az csak a kezdet lesz. Minden évben több és több elektromos autó lesz az utakon, ami egyre csökkenő olajkeresletet fog eredményezni. Valaki a hordót szorítva biztosan rosszul jár.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás