Hirdetés
Minden eddiginél nagyobb új naperőmű kapacitás épülhet ki Magyarországon a METÁR-tender június 24-én kihirdetett 6. körének eredményei alapján, amely akkora új kapacitást jelent, hogy 200 ezer magyar háztartás éves villamosenergia igényét tudja fedezni.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) bejelentése szerint a márciusban meghirdetett hatodik pályázati körben összesen 24 támogatási igény érkezett be, ebből 12 volt érvényes és mindegyik nyert, fele részben a kis támogatási kategóriában, fele részben pedig a nagy támogatási kategóriában.

Valamennyi nyertes pályázat naperőmű megvalósítására vonatkozott és a nyertesek a vállalásuk szerint összesen 271 MW naperőművet és legalább 27 MW akkumulátoros villamosenergia-tárolót építenek. Ez az eddigi legnagyobb összteljesítmény a METÁR-tenderek történetében, mely egy újabb lépés a hazai dekarbonizációs és klímavédelmi célkitűzésekhez – emelte ki az eredménnyel kapcsán Horváth Péter János, a MEKH elnöke.

Mi az a METÁR-tender?
A MEKH 2022. március 4-én hatodik alkalommal írta ki a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés támogatását célzó METÁR-tendert. A METÁR támogatás célja, hogy a Nemzeti Energiastratégiával és Magyarország Nemzeti Energia- és Klímatervével összhangban költséghatékonyan ösztönözze a környezetbarát, megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia-termelést, és az új beruházások indítását.

Horváth Péter János az eredmények kapcsán felhívta a figyelmet, hogy az energiaellátás biztonsága érdekében a hatodik METÁR-tenderen a pályázóknak az erőmű építése mellett azt is vállalniuk kellett, hogy automatikusan szabályozható (aFRR) tartalékot biztosítanak és az erőmű névleges teljesítőképességének legalább 10 százalékát kitevő teljesítőképességű akkumulátoros villamosenergia-tárolót létesítenek, a tároló előírt teljesítőképességére vetítve legalább 1 MWh/MW tárolási kapacitással. A tárolónak a támogatási időszak alatt a minimális teljesítőképesség és minimális tárolási kapacitás legalább 75 százalékával rendelkezésre kell állnia.

Valamennyi nyertes pályázat naperőmű megvalósítására vonatkozott, összesen 271 MW teljesítménnyel, ami a legnagyobb eddigi érték a METÁR tenderek történetében. A kis támogatási kategóriában (5 MW – 19,99 MW) 6 (összesen 85 MW), míg a nagy támogatási kategóriában (20 MW – 49,99 MW) szintén 6 nyertes pályázat (összesen 186 MW) született.

A KIS TÁMOGATÁSI KATEGÓRIÁBAN 25,73 FT/KWH, MÍG A NAGY TÁMOGATÁSI KATEGÓRIÁBAN 24,92 FT/KWH, A KÉT KATEGÓRIÁBAN EGYÜTTESEN PEDIG 25,16 FT/KWH VOLT A NYERTES AJÁNLATI ÁRAK ÁTLAGA.

A pályázati eredményeket részletesen ismertető dokumentumban megjegyzik, hogy a Kiírási dokumentáció 1. mellékletében közzétett előzetes referencia piaci árak (napelemes termelőkre: 57,05 Ft/kWh; egyéb termelőkre: 45,07 Ft/kWh) magasabbak, mint a Kiírási dokumentáció V.5. pontja szerinti, pályázathoz érvényesen megadható legmagasabb ajánlati árak (25 Ft/kWh, illetve 27,00 Ft/kWh), így nem volt lehetséges, hogy éves új támogatás kapcsolódjon bármely pályázathoz. A hatodik METÁR-tenderen megítélt zöldprémium-támogatásnak és a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően összesen évente 435 GWh villamos energia előállítása valósulhat meg megújuló, környezetbarát forrásokból.

metar ervenyes220624

Ahogy fentebb jeleztük, a nyertes pályázatok mind naperőművekre vonatkoznak. Az alábbi táblázat pályázati kategóriánként mutatja be a legalacsonyabb nyertes, a legmagasabb nyertes és az elnyert MWh-val súlyozott átlagos nyertes ajánlati árat az Értékelő Bizottság értékelése alapján (csak az érvényes pályázatokat figyelembe véve).

A közlemény végül kiemeli, hogy a MEKH becslése szerint a nyertes pályázatok mintegy 97 Mrd Ft új beruházást indukálnak, és az erőművek által megtermelt villamos energia mintegy 200 ezer háztartás igényét tudja fedezni – szúrta ki a portfolio.

A pályázati eredmények hivatalos adatai itt olvashatók.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás