Hirdetés

A párizsi székhelyű Világörökség Bizottság hazai intézménye Citrom-díjat adott a győri városvezetésnek. A helyi városvédők szerint a polgármester és szűk köre nem szakmai, hanem politikai döntést hozott egy beruházás során.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága idén – többek között – Győrbe is küldött egy műemlékvédelmi Citrom-díjat. Indoklásuk szerint "a Dunakapu tér megújítása során a város nem kellő gondossággal járt el, amikor előzetes kutatás és részletes feltárás nélkül döntött a mélygarázs és térszín alatti illemhely létesítéséről, s dolgoztatta ki annak terveit."

Az Arrabona Városvédő Egyesület számtalan alkalommal felhívta a városvezetés figyelmét, hogy a napvilágra került leletek alapján az egyetlen jó megoldás a mélygarázs megépítésének elvetése és a Duna-bástya rekonstrukciója volna. A városvezetés szakemberei szerint viszont nincs ott semmi, amit a garázs megépítése veszélyeztetne.

Szeretnénk ezért köszönetet mondani a polgármesternek és szűk körének, hogy már 2009-ben politikai döntést hoztak a műszaki átgondolás helyett, ahogy annak is, aki ezt lerajzolta és parafálta. Köszönet a szakembereknek és irányítóiknak, akik mindezt engedélyezték, valamint annak, aki szakmai képesítés nélkül végre is hajtotta – hajtatta, és persze a közpénzből ezt megépítő kivitelezőnek is.

Neveiket azon a lapon őrzi meg a történelem, ahol méltó elődeik a Tűztorony, a Kioszk, az Olajgyár, Kekszgyár és Vagongyár bontói felsoroltatnak.

Ha majd a kínai olimpiát idéző, az egykori Brády-ház helyét elfoglaló üvegpalotát szemlélik utódaink, talán felteszik a kérdést: Qui prodest?

Ne felejtsük, a jövő Győrben épül! Olyanná, amilyenné mi, Győriek hagyjuk. Ébresztő!- áll az Arrabona Városvédő Egyesület közleményében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás