A rovat kizárólagos támogatója

Az Orbán-kormány 2010 óta gátlás nélkül alkalmazza a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás” státuszt a számára fontos építkezések felgyorsítása érdekében. Az átlátszó térképre tette a Fidesz által kiemeltté nyilvánított beruházásokat az elmúlt 4 évből.

Ipari, mezőgazdasági és közlekedési fejlesztéseken kívül sport- és turisztikai beruházások, valamint oktatási, egyházi, kulturális, sőt magánérdekeket szolgáló építkezések minősülhetnek kiemeltnek. Az ilyen beruházások egyfajta „törvényen kívüliséget” élveznek és mostanra behálózzák az egész országot – derül ki a K-Monitor által készített összesítésből. Az Átlátszó térképre tette az összes ilyen projektet 2018 óta.

A Gyurcsány-kormány által bevezetett státusz eredeti oka az volt, hogy megkönnyítsék az Európai Unió által támogatott gigaprojektek megvalósítását az engedélyezési eljárások lerövidítésével. De a Fidesz felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és a szabályok 2010 óta tartó fellazításával elérte, hogy ma már szinte bármilyen projekt megkaphatja a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás” minősítést. Bármilyen helyi jogszabály vagy épp országos törvény felülírható abban az esetben, ha a kormány egy adott beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánít.  Ehhez az első feltételt maga az eredeti 2006. évi LIII. törvény biztosítja, amelyet az első Gyurcsány-kormány hozott. Ez a jogszabály rengeteg olyan módosításon esett át az elmúlt több mint másfél évtizedben, amivel szinte minden akadály elhárult a mindenkori kormány számára fontos beruházások elől.

Az eredeti szándék az volt, hogy megkönnyítsék az Európai Unió által támogatott gigaprojektek megvalósítását az engedélyezési eljárások lerövidítésével. De már a 2006-os törvény is biztosította a minimum 5 milliárd forintos és legalább 1000 munkahelyet teremtő állami beruházások kiemeltté tételét. Az előírt összeget aztán levitték 2 milliárdra, a szükséges munkahelyek számát pedig 50-re, de 2010-ig még így is jellemzően közérdekű nagyberuházások valósultak meg.

RÉSZLETEK: 2010 után fellazították a szabályokat >>>

Nyitókép: stop kiemelt beruházások kobakok fotó: Egyed Péter

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás