A rovat kizárólagos támogatója

A lámpa csak akkor világítson, ha kell. Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ) és Miskolc, hogy közösen dolgozzák ki az okos város koncepciót.

Hans-Günter Hogg, az ÉMÁSZ Nyrt. igazgatóságának tagja elmondta, az élhető városok irányításában és fejlődésében az intelligens rendszerek alapvető szerepet játszanak. Ebben vállalhat szerepet egyebek mellett a közvilágítás területén az ÉMÁSZ. Ennek lényege, hogy innovatív megoldásokkal, például az energiatakarékos lámpákkal csökkenthető a széndioxid-kibocsátás. A lámpák csak akkor világítanak, amikor jön egy gyalogos, egy kerékpáros vagy egy autó.

Kitért az e-töltőállomások hálózatára, az elektromos autók ugyanis véleménye szerint néhány éven belül a közúti közlekedés szerves részét fogják képezni. Budapesten és Miskolcon is van már ilyen töltőállomás. Korábban Miskolcon az ÉMÁSZ egy speciális villanyoszlopot is bemutatott, amely többfunkciós, így segélyhívót, légszennyezettség-mérőt, villanyautó-töltőt, biztonsági kamerát is tartalmazhat.

Nem csak a villanyoszlopoktól lesz okos a város 

A Miskolci Napló korábban azt írta: a Smart City nem egy projekt, hanem egy filozófia, azt a szellemiséget ötvözi, hogy minden fejlesztésben keresik az okos megoldásokat, elsősorban az infokommunikációs eszközök alkalmazására kell gondolni, amitől hatékonyabb és még jobban működő lesz. Ilyen például az intelligens utas-tájékoztatási rendszer, az ügyfélszolgálat elektronikus alapra helyezése, vagy az intelligens közvilágítási rendszer. Ezek olyan önálló elemek, amelyeket össze kell fogni, hogy ne külön, szigetszerűen fejlődjenek.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek