A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A föld népességének harmada, 2,2 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez – hangzott el az ENSZ fenntartható fejlődés 2030-ig tartó programjának vízzel kapcsolatos céljainak megbeszélésén. Naponta 700 gyerek halálát okozza a vízszennyezés. A biztonságos ivóvíz hiánya világméretű „erkölcsi kudarc”.

Mint elhangzott, több milliárd ember számára nem elérhetők a tisztálkodási lehetőségek. Több mint kétmilliárd embernek nincs saját vécéje, hárommilliárd embernél pedig az alapvetőnek számító kézmosáshoz szükséges dolgok is hiányoznak.

Ez egy erkölcsi kudarc, hogy olyan világban élünk, ahol magas szintű technikai újításra és sikerekre vagyunk képesek, mi több, megengedjük, hogy emberek milliárdjai éljenek ivóvíz és a kézmosás lehetősége nélkül – fogalmazott Az ENSZ közgyűlésének elnöke, Volkan Bozkir.

A technikai csodák korszakát éljük. Azon vagyunk, hogy önvetető autókat, robotokat és mesterséges intelligenciát alkossunk. Hogyan lehetséges, hogy nem azon vagyunk, hogy mindenkihez eljusson a fenntartható ivóvíz és tisztálkodás? – mutatott rá a török diplomata. Elhangzott továbbá, hogy ivóvíz és tisztálkodási lehetőségek nélkül a Covid–19-világjárvány sem állítható meg. Az ENSZ szerint az alapvető infrastruktúra hiánya miatt naponta ezer gyerek hal meg, de a szervezet által kitűzött fejlesztési célok nem teljesülnek.

vízhiány LaPaz bolívia Foto-Los-Tiempos

Hogy elérjük a vízhez és a tisztálkodáshoz való általános hozzáférést, a jelenlegi tempót meg kellene négyszerezni. Ráadásul az egymással összefüggő, bolygószintű válság, amelyet a klímaváltozás, a biológiai sokszínűség hiánya és a környezetszennyezés okoz, ivóvízhiányhoz vezet.

2040-re négyből egy 18 év alatti gyerek – 600 millióan – szélsőségesen ivóvízhiányos területen fog élni – mutatott rá Amina Mohamed főtitkárhelyettes.  Az ENSZ terve nemcsak a vízellátás általános elérhetővé tételét célozza, hanem a víz minőségének a biztosítását, a takarékos felhasználást, az ivóvízkészletek és vízi élővilág védelmét is. A program azonban jelenleg nagyon messze van a 2030-ra kitűzött tervek megvalósításától.


Több mint 1,42 milliárd embert, köztük 450 millió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya a Földön – derül ki az UNICEF ma, a víz világnapja alkalmából közzétett legfrissebb jelentéséből.
Ez a szám azt jelenti, hogy minden ötödik gyermek nem jut a napi szükségleteinek fedezéséhez elegendő vízhez. A jelentés szerint több mint 80 országban kritikus a vízhiány. Kelet- és Dél-Afrika a leginkább veszélyeztetett terület, itt a gyerekek 58 százalékának okoz napi nehézséget, hogy vízhez jusson, de Közép-Afrikában (31%), Dél-Ázsiában (25%) és a Közel-Keleten (23%) is súlyos a helyzet.

Jelenleg napi 700 gyerek hal meg olyan megelőzhető betegségek miatt, amelyeket a piszkos víz, vagy a megfelelő higiéniai feltételek hiánya okoz. Az UNICEF emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy miközben tombol a világjárvány, nagyjából 3 milliárd embernek nincs lehetősége szappannal és tiszta vízzel kezet mosni.

Pedig az ENSZ Közgyűlése 2010-ben alapvető emberi joggá nyilvánította az ivóvízhez és a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést. Egy kisgyermek túléléséhez naponta minimum 4-5 liter víz szükséges, hogy inni, enni, fürödni tudjon. A vízszegénység általában a gyerekeket sújtja a leginkább: gyakran ők azok, akik iskola helyett órákon át, veszélyes terepeken gyalogolva szállítják a vizet a családjaiknak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás