A rovat kizárólagos támogatója

Ha úgyis száz cégen múlik az emberiség sorsa, akkor minek válogassam szét a szemetet? Ha viszont ilyen kevés szereplő ilyen nagy mértékben van hatással a klímaváltozásra, akkor miért az embereket nyomasztjuk azzal, hogy egyenek kevesebb marhahúst és repüljenek kevesebbet? Kevesebb mint 12 éve van az emberiségnek, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését az ipari forradalom előtti mértékhez képest legfeljebb 1,5 fok alatt tartsa, és ezzel megakadályozza a klímakatasztrófát. Többek között ezt állítja az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tavaly év végén megjelent jelentése, ami a korábbiaknál jóval sötétebb képet fest a klímaváltozás hatásairól.

De mit kell tennünk ahhoz, hogy csökkentsük a fenntarthatatlan ütemű széndioxid-kibocsátást? Az egyik lehetőség, hogy egyéni szinten, magunk csinálunk valamit, amivel csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat, például az étrendünk vagy az utazási szokásaink átalakításával.

Sokat írtak viszont egy másik szempontról is: többek között a Guardian, a Vox, és a Fast Company  is lehozott olyan anyagokat, amik amellett érveltek, hogy tévút egyéni szinten megoldást keresni a klímaváltozás problémájára, ugyanis az ellen csak kollektív cselekvés útján érdemes bármit is tenni.

Ezek a cikkek mind egy másik, szintén nagyon fontos kutatásra hivatkoztak: a Climate Accountability Institute 2017-es jelentésére, amiből az derült ki, hogy a világ károsanyag-kibocsátásának 70 százaléka 1988 óta mindössze 100 cégtől származott összesen. Ha ezek a cégek, például a Chevron, az Exxonmobil, a Shell és a BP olyan tempóban termelik ki az olajat és a földgázt, mint az elmúlt 30 évben, az nagyjából 4 fokos felmelegedéshez vezet a század végére.

Ha viszont ilyen kevés szereplő ilyen nagy mértékben van hatással erre a folyamatra, akkor miért az embereket nyomasztjuk azzal, hogy egyenek kevesebb marhahúst és repüljenek kevesebbet? Miért nem arra koncentrálunk a kevés szabadidőnkben, hogy például elérjük, hogy olyan pártok kerüljenek hatalomra, amik szigorúbb szabályozással zaboláznák meg ezeket a cégeket, és állami pénzzel segítenék elő a fenntartható technológiák fejlesztésének felgyorsítását, ahelyett, hogy a szén-, kőolaj- és földgáztermelést támogatják.

Nem vagy-vagy, hanem és

A Wired cikkének szerzői szerint ez valójában egy hamis dilemma. Nem azért érdemes kevesebbet repülni, kevesebb húst enni és kevesebb szemetet termelni, mert ez lenne az egyetlen helyes módja az ember számára élhető környezet megóvásának. Hanem azért, mert az egyéni cselekvés a normák megváltoztatásának egyetlen módja, ami viszont a kollektív cselekvés előfeltétele. Számos tudományos kutatás is bizonyította ennek a jelenségnek a létezését.

Az egyik legrégebbi ezek közül két pszichológus, Bibb Latale és John Darley kísérlete a hatvanas évekből. A kísérletben részt vevőknek egy üres szobában kellett kitölteniük egy felmérést, és a szobába hirtelen füst kezdett szivárogni a szellőzőrácson keresztül. Amikor a résztvevők egyedül voltak, egyből elhagyták a szobát, hogy segítséget kérjenek. Amikor viszont többen voltak és a beépített résztvevők nem reagáltak semmit a füstre, nagyobb arányban voltak olyan nem beavatott résztvevők, akik szintén nem csináltak semmit.

A kutatás tanulsága, hogy az emberek “szociális állatok”, ami azt jelenti, hogy nagyon sok helyzetben nem pusztán a tiszta racionalitás, hanem a többi ember viselkedése határozza meg a viselkedésüket. Ugyanez lehet a helyzet a klímaváltozás esetében is.

szelektív kukák Shanghai kép: AFP Europress

A Yale pszichológusprofesszora, Gordon T. Kraft-Todd és szerzőtársainak Nature-ben tavaly publikált kutatása 58 egyesült államokbeli városban vizsgált egy olyan programot, ami napkollektorok vásárlásához biztosított állami támogatást. Azokban a városokban, ahol program lebonyolításával megbízott helyi vezetők saját maguk is vettek napkollektort, csaknem kétharmadával több napkollektort vettek.

Egy másik, Stanfordon végzett kísérletben ebédért sorban álló emberekkel többféle szöveget olvastattak el. Az egyik csak arról szólt, hogy egy kísérletben vesznek részt, amiben az étkezési szokásaikat vizsgálják. A másik kettőben viszont az állt, hogy az elmúlt időszakban az amerikaiak 30 százaléka szánta el magát arra, hogy önszántából korlátozza a húsfogyasztását (az egyik szöveg rövidebben, a másik részletesebben taglalta ezt). A hosszabb szöveget elolvasók közül kétszer annyian rendeltek húsmentes ételt, mint a kontrollcsoport tagjai (összesen nagyjából a harmaduk).

Hasonló eredményre jutott Steve Westlake, a University of Cardiff pszichológia tanszékének Phd-hallgatója is. A kutatásban több mint 400 embert kérdeztek meg. Minden második megkérdezett, akinek volt olyan ismerőse, aki klímavédelmi okokból nem repül, azt mondta, hogy emiatt ő is kevesebbet repül. Egy repülést kerülő hírességnek még az ismerősöknél is nagyobb hatása lehet: a megkérdezettek kétharmada mondta, hogy egy híresség inspirálta abban, hogy kerülje a légi közlekedést.
Folytatás a G7-en: Vagy mégsem?

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek