Hirdetés

Igaz messze még a karácsony, de úgy néz ki Jézuska megint ajándékot hozott Szombathelynek. Ezúttal egy 6 milliárd forintból felhúzott fölösleges/értelmetlen fociakadémiát kap a város. Az államnak még fogalma sincsen, hogy ki fogja üzemeltetni a létesítményt.

A tényen, hogy a beruházást Mészáros Lőrinc cége a ZÁÉV nyerte meg és, hogy a labdarúgópályák miatt eltűnik a Szombathely és Sé közötti rét egy nagy szelete, a helyi lakosság egy része is felhúzta magát. Kezdjük talán ott, hogy a városban jelenleg több utánpótlás bázisa is van a focinak. Ott van az Illés Akadémia, a Király Sportegyesület, és a Haladás VSE is.

Pont a pár hete megtartott Haladás ankéton maga Illés Béla mondta azt, hogy mivel az ország szinte minden pontján van már fociakadémia, így nagyon nehéz Szombathelyre csábítani a gyerekeket. Az Illés Akadémia is azzal küzd, hogy fiatalokat csábítson magához.  Akkor persze adott a kérdés, hogy kinek építenek újabb akadémiát, ha a már most meglévő is létszám gondokkal küzd. De nemcsak ezt, hanem azt is feltette kérdésként Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselője az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy megvizsgálták-e az építési területet azzal kapcsolatban, hogy ott vannak-e védett növények, állatok? Hogy ki fogja üzemeltetni az akadémiát? És, hogy a beruházás érinti-e a 87-es számú főút még el nem készült, de a távoli jövőben megépítendő ÉK-i szakaszát.

A képviselő kérdéseire Rétvári Bence az EMMI államtitkára válaszolt. Azt írja, hogy:

A nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum megvalósítását a Kormány Akadémiai Képzési Központok létrehozására vonatkozó tervének megfelelően, sportszakmailag megalapozott döntést követően végzi az építtető a Nemzeti Sportközpontok. A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősül, így a megvalósítására erre való figyelemmel és a vonatkozó jogszabályok betartásával kerül sor.

Felhívom a figyelmét arra is, hogy a beruházásban érintett Szombathely, 16946 helyrajzi számú “rét” művelési ágú ingatlan nem áll országos jelentőségű, vagy európai közösségi jelentőségű természetvédelmi oltalom alatt. Természetvédelmi szempontból értékes élőhelyeket, védett állat és növényfajokat a beruházás területén az építtető nem talált, előfordulásuk nem valószínűsíthető.

Tájékoztatom továbbá, hogy a beruházás nem érinti a hivatott elkerülő útszakasz nyomvonalát, az utánpótlás-nevelési centrum üzemeltetésére vonatkozóan pedig a Kormány még nem hozott döntést. 

Kép: Virágos rétet akarunk újabb fociakadémia helyett

A civilek rétet szeretnének

Hamar felkapott lett az a Facebook-oldal, amit lelkes civilek indítottak útnak és aminek küldetése az lenne, hogy a terület maradjon meg rétnek. A Szombathely és Sé közötti területen ugyanis sokan szoktak sétálni, kirándulni, kutyát sétáltatni vagy éppen kerékpározni.

A most adott válaszból azonban kitűnik, hogy mivel a beruházást az állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítette, így aligha fog törődni párszáz ember tiltakozó szavával. Persze azt én is hozzáteszem: nagyon nincs az rendjén, hogy focipályává válik lassan egész Magyarország. Különösen Szombathelyen furcsa ez, ahol éppen a csőd szélén táncol a korábbi NB 1-es focicsapat.

Érdekes az a kettősség, hogy amíg az oldal adminja korábban arra kérte a politikai pártokat, hogy ne jelenjenek meg se a posztokban, sem pedig személyesen a rétvédő pikniken, addig az utóbbi időben sorra jelennek meg olyan írások, amikben ő maga kéri számon a helyi politikusokat ezért, mert nem hallatják hangjukat az ügyben-írta az ugytudjuk.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás