Hirdetés

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) saját közlése szerint májustól forráshiány miatt nem tudja élelmezni a menekülteket Csádban.
„Amennyiben nem kapunk további támogatást, akkor 2023 májusában teljesen leáll az országon belüli menekültek élelmiszer-segélyezése” – figyelmeztetett ma a WFP. A világprogram szerint már ebben a hónapban is csak mintegy 270 ezer menekültnek tudnak élelmet adni a tervezett 455 600 helyett. A WFP hangsúlyozta, hogy 142,7 millió dollárra (48 milliárd forint) lenne szüksége ahhoz, hogy a következő hat hónapban segélyezni tudja a rászorulókat az egyszerre aszály és áradások sújtotta országban.

Az ENSZ adatai szerint Csádban 1,9 millió ember nem jut elegendő élelemhez, mindemellett az ország a legtöbb menekültnek nyújt menedéket a nyugat- és közép-afrikai térségben, és a szomszédos Szudánban uralkodó állapotok miatt ez a szám csak gyarapodik.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) időközben bejelentette, hogy 172,5 millió dollárt (58 milliárd forint) kíván összegyűjteni egymillió menekült segélyezésére Csádban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás