A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A növényvédő szerek (peszticidek) uniós engedélyezési eljárását átláthatóbbá, a felelősségi területeket egyértelműbbé tévő tervet szavazott meg az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Az 526 szavazattal, 66 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett január 16-án elfogadott javaslat szerint nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni a növényvédő szerek engedélyezési eljárása során felhasznált tanulmányokat, köztük a vonatkozó adatokat és a felhasználásukra vonatkozó információkat.

Az eljárás során az engedélyért folyamodó gyártóknak nyilvánosan elérhető adatbázisban kell rögzíteniük, hogy milyen vizsgálatokat kívánnak elvégezni. A folyamatnak tartalmaznia kell egy úgynevezett észrevételezési időszakot is, amelynek során az érdekelt felek további adatokkal szolgálhatnak, hogy így a döntéshozó hatóságnak minden szükséges információ a rendelkezésére álljon. A képviselők a veszélyeztetett csoportok védelmét szolgáló szabályok bevezetésére kérték az Európai Bizottságot, valamint arra, hogy vessen véget a nagy távolságra eljutó peszticidek alkalmazásának az iskolák, gyermekgondozási létesítmények, játszóterek, kórházak, szülészeti klinikák és gondozási otthonok közelében. 

„A növényvédő szer hatását a forgalomba hozatala után hatékonyabban nyomon kell követni, az Európai Bizottságnak pedig járványtani vizsgálatot kellene folytatnia a növényvédő szerek emberi egészségre gyakorolt konkrét hatásáról" – fogalmaztak a képviselők.

Javaslatuk szerint át kell tekinteni a glifozátra vonatkozó összes tanulmányt abból a szempontból, hogy rákkeltő-e az anyag. A talajban és a felszíni vizekben lévő szermaradékra pedig határértéket kell megállapítania a bizottságnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás