Hirdetés

A megújuló energia használata egyre elterjedtebb a világ minden szegletében, így az építőiparban is fontos szerepe van. A hatékony energiafelhasználásra való törekvés pedig az ingatlanpiac felvirágzásával még jelentősebbé vált, hiszen ezzel csökkenthetjük a gombamód szaporodó épületek légszennyezését.

 Mennyire is lendületes az ingatlanpiac?

Az elmúlt néhány évben fellendült ingatlanpiac az idén már mérséklődni látszik, mind az építkezések számának, mind pedig a piaci átlagárak tekintetében. Az egy évvel korábbi eredményt ugyan 5,9 százalékkal meghaladta a termelés, de ez a növekedés tavaly március óta a legalacsonyabb volt. Júliushoz képest pedig 10,5 százalékos visszaesést mutatnak az augusztusi számok. A nyár végén lassított építőiparban a jövőben sem várható komoly növekedés.

Az új építésű lakások iránti kereslet ugyanakkor továbbra is erős, ami az árakban is megjelenik. Budapest lakáspiaci árai is emelkedő tendenciát mutatnak. Idén január és október között a téglalakások átlagárai 770 ezer Ft/m²-ről 830 ezer Ft/m²-re, míg a paneleké 540 ezer Ft/m²-ről 570 ezer Ft/m²-re növekedett. A fővárosban a lakóingatlanok tekintetében a családi házak átlagos négyzetméter árai drágultak a legnagyobb mértékben az idei évben, mégpedig a januári 460 ezer Ft/m² átlagár októberre 530 ezer Ft/m²-re emelkedett.

Budapest környező megyeszékhelyein is még mindig emelkedtek a lakáspiaci átlagárak az idei évben. A székesfehérvári és kecskeméti téglalakások árai átlagosan 10 százalék alatti növekedést értek el az elmúlt tíz hónapban, míg valamivel 10 százalék felett drágultak az egri téglalakások. Jóval nagyobb, több mint 40 százalékos változáson mentek keresztül Salgótarján és Szolnok téglaépítésú lakásai. A vizsgált időszakban a Budapestet körülvevő megyeszékhelyek közül pedig a Tatabányán eladásra kínált lakások drágultak a legnagyobb mértékben, mégpedig 48 százalékkal.

Könnyebben elérhetővé váltak az energiahatékonysági fejlesztések

Az építőipar lendülete mellett kiemelten fontos az otthonok energiahatékony korszerűsítése. Ezt támogatja az az október 15-től hatályba lépő intézkedés, melynek köszönhetően jelentősen enyhültek a nulla százalékos kamattal igényelhető lakossági energiahatékonysági hitel feltételei. Az uniós hitelkonstrukciót annak érdekében módosították, hogy minél több ingatlantulajdonos korszerűsíthesse otthonát energiatakarékosság szempontjából. Olyan fejlesztések váltak könnyebben elérhetővé, mint a napelem felszerelése, a szigetelés, vagy az ablakcsere.

Számos pontot hajtottak végre módosításokat. Például a megvalósított fejlesztésnél az utófinanszírozás mértéke 50%-ról 100%-ra emelkedett, természetes személyeknél (jellemzően családi házak tulajdonosai) 3 hónappal hosszabbíthatják meg a projekt befejezésének határidejét. De könnyítést jelent az is, hogy az igénylők bizonyos feltételek esetén akár tárgyi fedezet nélkül is hitelhez juthatnak. Mindezek mellett az energiahatékonysági hitelhez továbbra sem kapcsolódnak egyéb költségek, például nincs kezelési költség vagy előtörlesztési díj. Az igénylőknek kizárólag a ténylegesen felvett hitelösszeget kell visszafizetni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás