A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Görögország területének megfelelő nagyságú erdő vész el évente a világon a WWF német tagszervezetének számításai alapján: a csoport szerint az elmúlt nyolcezer évben az erdők 35 százaléka semmisült meg.

Az erdőterület csökkenése azonban nem csak a világ népességnövekedésének számlájára írható, igaz, az lényegesen felgyorsította a folyamatot – hangsúlyozza a Természetvédelmi Világalap  A világ erdőségei – állapotjelentés című tanulmányában, amelyet a Der Standard internetes kiadása ismertetett.

Míg azonban a múltban elsősorban a mai ipari országok erdőterülete csökkent, ma szinte kizárólag a trópusokra jellemző a szomorú irányzat – magyarázta Philipp Göltenboth, a németországi WWF erdővédelmi szakembere.

A tanulmány alapján az erdők megsemmisítése a szén-dioxid-kibocsátás révén nagyobb mértékben járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mint az egész közlekedési szektor, tehát minden autó, hajó, repülő és teherautó együttvéve.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás