A rovat kizárólagos támogatója

Környezetvédők szerint a hamarosan végleges formát öltő, az Európai Unió és dél-amerikai országok (Mercosur) közti kereskedelmi megállapodást felhasználható lenne arra, hogy visszaszorítsák az erdőirtásokat. Közel sem olyan környezetbarát a szója, mint gondoltuk.

A Brazíliából Európába importált szója és marhahús nagy arányban köthető az ottani erdőirtáshoz – összegezték a kutatók a Science-ben megjelent vizsgálatuk eredményét, amelyet a Guardian ismertetett.

A tudósok egy átfogó elemzést készítettek a földhasználat és az erdőirtások térképei nyomán, amelyhez a nemzeti környezetvédelmi adatbázist és a marhák szállítására vonatkozó dokumentumait is feldolgozták. Arra az eredményre jutottak, hogy a szójatermesztés és a marhatenyésztés legálisan és illegálisan is nagyban hozzájárul az erdőirtásokhoz és az Európába importált termékek legalább ötödét közvetlenül erdőirtás eredményeképpen termelik meg. Idén pedig már rekordméretet öltött Brazíliában az erdőirtás.

Az eredmény már csak azért is jött fontos pillanatban több szakértő, környezetvédő és szervezet szerint, mert egyre nagyobb mennyiségben importálnak szóját és marhahúst Európába. Az Európai Unió pedig most véglegesíti a Mercosur-országokkal (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay tartozik bele) kötött kereskedelmi megállapodását és amelynek értelmében több mezőgazdasági árut fognak a dél-amerikai országok az EU-ba importálni, így a zöldek szerint a döntéshozók tehetnének környezetvédelmi kitételeket, hogy visszaszorítsák az erdőirtást.

A zöld HVG szerint Ausztria már tavaly jelezte aggályait és azt, hogy szükség esetén megvétózza a kereskedelmi megállapodást az amazóniai erdőtüzek és a helyi mezőgazdasági gyakorlatok miatt.

szójabetakarítás Brazília Mato Grosso állam.

Közel sem olyan környezetbarát a szója, mint gondoltuk.
Az egyre népszerűbb szójafogyasztás is oka az erdőirtásoknak, ráadásul sokszor távolról importáljuk, így az eddig gondoltnál jóval nagyobb az ökológiai lábnyoma. A jó hír azonban, hogy dán kutatók, úgy tűnik, rájöttek, mivel helyettesíthető környezetbarátabb módon a növényi fehérjeforrás.

Nyitókép: Egy brazil mezőgazdasági termelő 2019 augusztusában sétál át az Amazonas esőerdő felégetett területén, Porto Velho közelében, Rondonia államban. Fénykép: Carl de Souza/AFP/Getty

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás