Forrás: Zsák Ferenc Tibor

“Mondd és elfelejtik, mutasd meg és emlékeznek, vond be őket és megtanulják” (Konfuciusz) Az Európában a kipusztulás szélén álló euro-szibériai erdőssztyepptölgyesek élőhelytípusba tartozó tölgyesek természetszerű felújításának leghatékonyabb módszere az úgynevezett csoportos-lékes felújítás.

Ennek az élőhelytípusnak a felújítása azonban csak speciális körülmények együttállása esetén és nagy szakmai tapasztalat révén lehetséges. A csoportos-lékes felújítás speciális módszerének közös jellemzője, hogy idős, zárt állományviszonyok között levő kocsányos tölgy dominanciájú erdőrészek folyamatos borítás melletti kezeléséhez nagyobb rések, lékek, nyíltabb facsoportok kialakítására van szükség. A csoportos-lékes felújítást a tölgyerdők sikeres felújítására két fontos jellemző teszi alkalmassá. Az egyik az, hogy a kialakított csoportok és lékek lehetővé teszik a megfelelő fejlettségű újulat közvetlen napfényhez jutását. A másik fontos jellemző, hogy a lékek kialakítása során lehetőség van a talaj vízgazdálkodásának befolyásolására. A tölgyesek esetében a magtermést követő újulat több éven keresztül képes az anyaállomány alatt megmaradni, viszont fejlődésnek csak megfelelő fényviszonyok esetén indul. Ezért legelőször a fényviszonyok megteremtésének lehetőségeit kell elősegíteni. A csoportos-lékes felújítás – az erdő regenerációs képességeinek javításán túl – lehetőséget biztosít az eredeti cserjeszint visszaállítására, az erdőrészekből már kipusztult lágyszárú növények, védett és közösségi jelentőségű növény- és állatfajok visszatelepítésére, illetve visszatelepülési feltételeik elősegítésére.

Az euro-szibériai erdőssztyepptölgyesek veszélyeztetettsége

Az erdőssztyepptölgyes-maradványokat Európában már nem találjuk meg. Kivételt csak néhány apró folt jelent a Bécsi-medencében. Jelenlegi kiterjedésük Magyarországon statisztikailag 6000 hektár, azonban ebből a természetközeli állapotban levő erdők nagysága alig 2000 hektár területen lelhető fel. Az euro-szibériai erdőssztyepptölgyesek élőhelytípusba tartozó homoki pusztai tölgyes, mint különösen ritka ma mind Európában, mind Magyarországon kipusztulással fenyegetett, ezért került fel a 92/43/EGK Élőhelyvédelmi irányelv mellékletének listájára, mint kiemelt jelentőségű élőhelytípus. A homoki tölgyesek állományalkotó őshonos fafaja a kocsányos tölgy, jellegzetes őshonos elegyfajai az ezüst hárs, fehér nyár, kislevelű hárs, mezei juhar, vadkörte stb.

Az elmúlt évtizedek jelentős átalakító munkálatai (tarvágások, talaj-előkészítés, állománycserék, infrastrukturális fejlesztések, beépítések stb.), illetve a radikális talajvízszint csökkenés miatt ezek az erdők sokat veszítettek régi értékeiből. Neves botanikusaink korabeli leírásaiban olvasható értékes lágyszárú növényfajok közül mára már szinte teljesen kihalt a fokozottan védett egyhajúvirág, a magyar kökörcsin, a homoki nőszirom, a madárfészek orchidea, a széleslevelű nőszőfű, a kétlevelű sarkvirág stb.
Az utóbbi fél évszázadban a homoki tölgyesek faunája is jelentős mértékben megfogyatkozott. A madárfajok közül főként a ragadozók fogytak meg. Eltűnt a törpesas, a békászósas, a kék vércse, s ma már az árnyékát sem láthatjuk a nyiladékokon átsuhanó kis héjának, hazánk egyik leghíresebb ragadozójának, amely Magyarországon bizonyíthatóan még nevelt fiókát 1957-ben. 1962-ben még három pár lakta pl. a debreceni Nagyerdőt és utoljára 1969-ben költött. (Említésre méltó még az az ornitológiai adat, hogy a 1960-as évek végén itt még kb. 50 pár vörös vércse fészkelését regisztrálták, ma már azonban egyetlen pár fészkelése sem bizonyított.)

Kiszáradt tölgyes fészekteleppel Jakab Gusztáv

Hazánkban valamennyi homoki tölgyes társulás, így a homoki pusztai tölgyes is megsemmisüléssel veszélyeztetett. A homoki tölgyesek területcsökkenésének egyik legfontosabb oka a talajvízszint csökkentése. Másik ok az, hogy a nehéz felújítás miatt a nagyobb fatermés reményében termőhelyükön idegenföldi fafajokkal kultúrállományokat létesítettek. Nagyobbrészt akác, kisebb részt nemes nyárak, erdei- és feketefenyő, vörös tölgy, fekete dió hódították el területüket, s semmisítették meg a homoki tölgyes élőhelyeket.

A kocsányos tölgyfelújítására alkalmazott technológia (tuskózás, mélyszántás, gyökérfésülés, tág hálózatban csemetéről való ültetetés, több éven keresztül történő gépi és vegyszeres ápolások) sem kedvezett a sikeres erdősítéseknek, ezért is álltak el az erdészek ettől a fafajtól. Kétségtelen, hogy napjainkban nehéz kezelni a homoki tölgyeseket, de felújításuk sok helyen még nem reménytelen.

kocsányos tölgy Quercus robur

A homoki tölgyesek felújítása során elsődleges szempont, hogy a nagyterületű tarvágásokat kedvezőtlen hatásuk miatt kerülni kell. Kerülendők a durva talajmunkák, elegendő sűrű sorközben altalajlazítást végezni, és a kocsányos tölgy makkot ezekbe a sávokba elvetni. Nagy jelentősége van a pótlások során az elegyfák csemetéről való bevitelének, s védőszerepük miatt a fölverődő cserjéket is kímélni kell. A nyílt homoki tölgyes változat csak állandó beavatkozással, természetvédelmi célzattal tartható fenn, a zárt homoki tölgyes területét – a kevésbé roncsolt termőhelyeken – kívánatos lenne növelni.

Mindkét típusnál gondot jelent a gyomosodás, különösen a gyökérsarjaival tovagyalogló, s jellegtelen nitrofil aljnövényzetét magával vivő akác okoz nagy problémákat. Helyenként az adventív kései meggy (Padus serotina) és alásfa (Ptelea trifoliata) is fölverődik, a lágyszárúak közül például a selyemkóró (Asclepias syriaca), az alkörmös (Phytolacca americana) és a kisvirágú nenyúljhozzám (Impatiens parviflora) terjed. A homoki tölgyesek fenntartása nem egyszerű és nem olcsó feladat, de – a pesszimista hozzáállás ellenére – véghezvihető.

Zsák Ferenc Tibor

Nyitókép: Tarra vágott tölgyes az Észak-Kiskunságban Fotó: Gálhidy László