A rovat kizárólagos támogatója

Nem csak a tudósok ügye: sokkal több múlhat az MTA függetlenségén, mint gondolnánk. Ez nem csak elvont társadalompolitikai kérdés, hanem a biztonsági is, hiszen ezen múlhat pl. a törésvonalon fekvő paksi atomerőművel kapcsolatos kutatások függetlensége is.

A kormány egy törvényjavaslata kormányzati irányítás alá helyezné a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit. Az MTA és kutatói már egy éve tiltakoznak és érvelnek a tudományos kutatás függetlensége mellett. Ebben a vitában sok szó esik a társadalomtudományi kutatásokról, én most egy olyan esetre hívom fel a figyelmet, ami azt mutatja, hogy mennyire rossz és veszélyes ötlet az MTA természettudományos kutatásainak függetlenségének megszűnése. E természettudományos kutatások függetlensége, és azok mindenkire kiterjedő hatása az MTA kutatóintézetei sorsával foglalkozó vitában alig jelent meg, pedig következményei mindenkire kiterjednek és súlyosak lehetnek.

A Paks2 atomerőmű építését előkészítő tanulmányok egyike a telephely geológiai és geofizikai vizsgálatát végezte el. Ebben a 2016-os tanulmányban több MTA kutatóintézet, például a MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának intézetei, az MTA Atommagkutató Intézet, az MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája vett részt. Ez a paksi földtani kutatás sok sebtől vérzik, többen kritizáltuk például itt, de a MTA közreműködő tudományos intézetei akkor még a kormánytól függetlenül tették a dolgukat.

Ha 2020-tól az MTA kutatóintézetek a kormány irányítása alá kerülnek, akkor a következő földtani kutatásban hogyan lesz biztosított, hogy a kormány világosan kinyilvánított szándékával ellentétes következtetések nyilvánosságra és nem egy titkosított jelentésben a süllyesztőbe kerülnek?
Mi vár majd egy kutatóra, aki a kormány presztízsprojektjét késleltető vagy drágító természettudományos eredményre jut? Mondjuk arra, hogy további kutatásokra van szükség, esetleg vastagabb beton és erősebb szerkezeti megoldások kellenének, vagy hogy a korábban gondoltnál magasabb földrengéskockázat miatt szükséges lenne az erőmű újratervezése?

Elég a nagysikerű Csernobil c. filmsorozatot megnézni ahhoz, hogy lássuk, hogy hova vezethet, ha a kormány számára problémás tudományos eredményeket elsüllyeszt és kellemetlenkedő kutatókat ellehetetlenít.

Az MTA kutatóintézetek függetlensége nem csak tudósok magánügye, nem csak elvont társadalompolitikai kérdés, hanem a biztonságunk is múlhat rajta.

Érdemes lenne komolyan venni, mindenkinek.

Gerner Péter írása eredetileg az Átlátszón jelent meg.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek