A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A Bretagne-ban erőszakos összecsapásokba torkollott tiltakozás nyomán Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök határozatlan időre felfüggesztette a francia és külföldi teherszállító járművekre tervezett környezetvédelmi adó tervét tegnap.

"Az ökoadó bevezetésének felfüggesztéséről döntöttem, hogy megadjuk a kellő időt a párbeszédre nemzeti és regionális szinten is" – jelentette be a kormányfő. Ugyanakkor jelezte, hogy nem visszavonásról, hanem csak felfüggesztésről van szó. Ayrault szerint a tervezeten még javítani kell, s ehhez a kormányzat párbeszédet kíván folytatni az érintettekkel.

A 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó környezetvédelmi adó még az előző konzervatív kormányzat döntésének értelmében, 2014. január 1-jén lépett volna hatályba. Az intézkedés bevezetését a szocialisták egyébként korábban már kétszer elhalasztották, s a mostani döntést a jobboldali ellenzék is üdvözölte.

Bretagne-ban szombaton mintegy ezer helyi gazda körülbelül 250 teherautóval, valamint káposztával, tojással, és autógumival megrakott utánfutós járművekkel és traktorokkal demonstrált, követelve a tervezet visszavonását. Az elégedetlenség az autópályákon már felállított elektronikus ellenőrző kapuk körül koncentrálódott. A gazdák több helyen össze is csaptak a rendfenntartó erőkkel, megdobálták őket, és az autógumikból tüzet raktak. A rendőrök könnygázzal oszlatták szét a tömeget. A gerillaharcokra emlékeztető kisebb összecsapásokban összesen hatan sérültek meg. A tiltakozók többsége egyébként piros sapkát viselt, amely a XVII. századi breton adóellenes forradalom szimbóluma.

A kormány vasárnap még azt közölte, hogy nem hátrál meg, a gazdák pedig jövő hétvégére újabb tüntetést hirdettek. A patthelyzet feloldása érdekében és a folyamatos adóemeléseket követő társadalmi elégedetlenség miatt azonban a kormány kénytelen volt hátrálni. Az ökoadó ellenzői – amely egymillárd euró (300 milliárd forint) bevételt jelentett volna az államkasszának – azt hangsúlyozták, hogy a breton gazdák a térség földrajzi helyzete és a régiót sújtó agro-élelmiszeripari nehézségek miatt nem bírnának el egy újabb adót.
Vasárnap egyébként a lakossági megtakarítások megadóztatásának harmonizációjára vonatkozó tervét vonta vissza a kormány, szintén a társadalmi nyomás hatására. Az új 15,5 százalékos adó csak egyes életbiztosításokat fog érinteni, a közepes és szerény megtakarításokat "megkíméli" végül a kormány. Az adónem így az eredetileg tervezett 600 millió euró (175 milliárd forint) helyett 400 millió eurós (117 milliárd forintos) plusz bevételt jelent majd az államkasszának.

Az új adóktól való elállásra kényszerítette a kormányzatot egy újabb felmérés is, amely szerint a franciák háromnegyedének rossz véleménye van Francois Hollande államfő és kormánya politikáról. Franciaországban még soha nem volt ennyire népszerűtlen a végrehajtó hatalom. A Les Échos vezető gazdasági napilap keddi szerkesztőségi írása szerint "Hollande az ökoadó csapdájában vergődik", miután egyszerre kellene az államfői tekintélyét visszanyerni, és közben a társadalmi elégedetlenséget is csökkenteni. A lap szerint másfél évvel ezelőtti megválasztása óta a szocialista államfő kapkodó és kiszámíthatatlan adópolitikát folytat.
 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek