A rovat kizárólagos támogatója

A szemerkélő eső ellenére sokan látogatták meg az Expedíciózz a háztartásban! standjait Székesfehérváron.

Kedden a székesfehérvári Gaja Környezetvédő Egyesület tagjai a város központi helyén, a piactér és az Alba Plaza közötti hangulatos téren állították fel sátraikat. Gárdonyi László elmondása szerint az időjárás nem fogadta kegyeibe a szervezőket, a standok felállításától a Greenfo-val való beszélgetés idejéig eltelt hat órából öt órán keresztül szemerkélt az eső. Ennek ellenére sok látogatót fogadott az egyesület, részben az előzetes beharangozásnak köszönhetően – az eseményt előre meghirdették a helyi TV-be és óriásplakáton, illetve a kampánynapon az ATV is foglakozott az Expedíciózz a háztartásban! programsorozattal. A másik tényező, ami a sok résztvevőt eredményezte, hogy a standokat Székesfehérvár legfrekventáltabb helyén állították fel, ahol sok átutazó és sétáló fordul meg.

Az Ökoexpedíció újabb állomása Ökoexpedíció Székesfehérváron. A képgaléria megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Nagy sláger volt a megújuló energiáról és energiahatékonyságról tájékoztató sátor, itt állandóan voltak érdeklődők. A másik népszerű helyszín a környezetbarát háztartást mutatta be, itt is sok látogató fordult meg. Ugyanakkor a gyerekeknek szóló, játékokat nyújtó rész megsínylette az esős időjárást. Bár a Gaja Egyesület valamennyi környékbeli általános iskolának küldött meghívót a rendezvényről, és általában sok osztály el szokott jönni az ily módon meghirdetetett rendezvényekre, most ez másként alakult – a pedagógusok valószínűleg az eső miatt nem vállalkoztak a kültéri rendezvény meglátogatására. Így az Expedíciózz a háztartásban! székesfehérvári eseményén 90%-ban felnőttek vettek részt. A gyerekeket egyébként számtalan játék várta: kirakó, megválaszolandó kérdések, társasjáték, stb.

A Gaja Környezetvédő Egyesület 20 éves múltra tekint vissza, és 14 éve működtet tanácsadást. Évente 2000 megkeresés érkezik a tanácsadó irodájukba. A civil szervezet tagjai rendszeresen tartanak előadásokat, részt vesznek konferenciákon, és minden évben megrendezik a Zöld suli konferenciát a Ne vásárolj semmit! naphoz kapcsolódóan. 11 éve részt vesznek a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) Tájsebészet kampányában, melynek keretében évente 3-500 m3 hulladékot szednek össze. Az energiahatékonysági projektjük keretében évente 2-3000 folyóméter szilikon-csíkot helyeznek el családi házak és intézmények ablakaira, amivel 15-20%-os energia-megtakarítást érnek el. Az elmúlt három évben 30 kerékpárt osztottak ki intézményeknek, civil szervezeteknek, hogy ösztönözzék a kerékpárral való munkába járást. Eredetileg azt szerették volna elérni, hogy kölcsönbringa rendszer induljon a városban, de ez végül nem jött össze, így a beszerzett kerékpárokat szétosztották – tájékoztatta a Greenfo-t Gárdonyi László.

Kapcsolódó anyagok:

Ökotudatosan a királynék városában

Ökológiai lábnyom számítás Győrben

Napelemes játékautó az Ökoexpedíción

Expedíciózz a háztartásban! Szegeden

Expedíciózz a háztartásban! Pécsen

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek