Hirdetés

Augusztusban ismét megrendezik a Zöld Sziget – Ökopolitikai Nyári Egyetemet. Interjú Gajárszki Áronnnal, a rendezvény egyik szervezőjével. Fotó: Polyák Attila.

Hányadik Ökopolitikai Nyári Egyetem lesz az idei?
A negyedik. De ha idén jól sikerül, jövőre talán már kettőt is tartunk.

Kik szervezik az idei rendezvényt?
A stáb egy fő kivételével teljesen lecserélődött. A korábbi szervezőket és megálmodókat teljesen leköti az újabb ötleteik menedzselése, vagy éppen az iskolájuk, 8 órás munkahelyük, stb. Valamelyest az is közrejátszhatott, hogy a pályázati források bizonytalansága miatt nem sikerült nagyobbra (hosszabbra és részvételibbre) nyitni az egyetemet. Három évnyi rendszeres szervezés egy ennyire komoly szakmai esemény esetében a legaktívabb embereket is kifárasztja. Persze továbbra is együttműködünk a régi stábbal és nagyon sok hasznos tanáccsal segítenek minket.

BeszélgetésBeszélgetés. Fotó: Fekete Hajnal


A mostani tábor mennyiben fog különbözni az eddigiektől?

Családbarát lesz a rendezvény, tehát a családosoknak lehetőségük lesz külön szálláson pihenni a tábortól nem messze, hogy az esti kulturális rendezvények (koncertek, táncházak) ne zavarják őket.
Valamennyi szekcióra hívunk olyan embereket is, akik nem zöld mozgalmárok, vagy ökopolitikai gondolkodók, így szélesítjük a perspektívát és remélhetőleg tartalmas vitákat generálunk. Egyúttal szélesebb körben reklámozzuk az eseményt, hogy vegyesebb legyen a táborlakók összetétele, mivel megítélésünk szerint az utóbbi időben a zöldek egy kicsit köldöknézővé váltak, ami nem használ egy mozgalomnak.

Családbarát rendezvényCsaládbarát rendezvény. Fotó: Polyák Attila

Mik lesznek az idei Nyári Egyetem fő témái?
A tábort indító beszélgetésen a riói célok kudarcának okait fogjuk boncolgatni, s az első két napon az erőforrás-szegénység és válság, valamint társadalompolitikai problémák kerülnek terítékre. Viszont a korábbi évekhez képest jóval nagyobb hangsúlyt fektetünk azokra az (akár csak kicsiben is) működő válaszokra, például gazdasági ösztönzőkre, amik megoldhatják a 21. század ökológiai és társadalmi problémáit. (Ez főleg a 4. nap témája lesz.) Szeretnénk, ha nem a nyomasztó jövő súlyától borúsan, hanem a lehetőségek ismeretében és azok által inspirálva mennének haza a résztvevők.
Az előadások komoly témáit egyébként a színvonalas kultúrprogramokkal is igyekszünk majd oldani. Lesz ismét önismereti élményakadémia, prózaibb nevén csoportos mászókázás, valamint kézimunka-szakkör kerékpárhulladékból, továbbá itthon még nem, vagy alig játszott filmek felirattal Csernobilról, WTO-hackelésről és a székely nacionalizmusról. Ha összejön, akkor a (krétakörösökkel is erősítő) közmű társulat egy igazán komoly összművészeti kreatív alkotást is összehoz majd a táborlakók aktív részvételével.

A kör közepén... Fotó: Fekete HajnalA kör közepén… Fotó: Fekete Hajnal

Kik lesznek a fontosabb magyar előadók?
Számos, a hazai zöld közéletben és fenntarthatósággal foglalkozó körökben elismert személyiséget sikerült elhívnunk. Velünk lesz ezúttal Zlinszky János a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának hivatalától – az ökológia és a vallás kapcsolatáról fog értekezni Manyasz Róbert iszlám vallásjogásszal. Pogátsa Zoltán és Scheiring Gábor közgazdászok a jól megszokott lendülettel fogják fenntartani a feszült figyelmet. Ökonómus fronton erősíti még a tábort Lóránt Károly, és egy szekció erejéig a pénzről, helyi pénzről és a muszlim bankokról fog hallani a kedves nyári egyetemista. Azért nem csak gazdasági vonalon nyomulunk. Ha valakinek megdobban a szíve a permakultúra vagy a fokgazdálkodás hallatán és szereti Baji Béla és Molnár Géza előadásait, akkor idén miattuk is érdemes lesz Horány felé venni az irányt. Boda Zsolt közgazdász és Gyulai Iván ökológus az elmúlt 20 év nemzetközi környezetpolitikai folyamatait boncolgatja, hiszen jövőre lesz a RIO+20 találkozó, amire már most készülhetünk. Az ökopolitika elmaradhatatlan része a nemi szerepekkel való sokoldalú foglalkozás, hogy több nő lehessen a közéletben és több férfi a családdal. Idén Adamik Mária szociológus és Szendi Gábor pszichológus, a "Nő felemelkedése és tündöklése" című nagy sikerű könyv szerzője lesz beszélgető partnerünk. De a fedélzeten üdvözölhetjük majd a magyar EU biztost, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős Andor Lászlót is, valamint Schiffer András parlamenti frakcióvezető is részt vesz a záró panelbeszélgetésen. Meglátogatja a rendezvényt Kaufer Virág parlamenti képviselő is.

Vita. Fotó: Fekete HajnalVita. Fotó: Fekete Hajnal

Kik jönnek majd külföldről? Milyen témában fognak előadni?
Gerald Häfner az Európai Polgári Kezdeményezés "atyja" egyenesen az Európai Parlamentből jön. Egy időben nála volt gyakornok Sólyom László a Bundestag-ban. De távolabbra is nyúltunk, amikor meghívtuk Malmö alpolgármesterét, akivel Berlinben volt szerencsém találkozni és nagyon inspiráló városfejlesztőnek tartom. De a Greenfo olvasóknak talán az egyik legizgalmasabb csemege a Föld Barátai Európa szóvivője és atomenergia felelőse, Patricia Lorenz. Patricia és a Greenpeace International atomkampány vezetője, Jan Beranek fognak végigkalauzolni bennünket a globális és európai atompolitika sorsfordulóin és legújabb trendjein. A német Zöld Párt képviseletében tiszteletét teszi majd Antje Hermenau is.

Mit kell tudni a helyszínről, a körülményekről?
Az Árnyas Sziget tábor egy faházas gyerektábor, ahol 4-8 fős szobákban, illetve hozott sátrakban történik az elszállásolás és minden tábori kellék adott: közös étkező, nagy férfi-női vizesblokkok, focipálya, tűzrakóhely, árnyas pavilon. Sőt, aki egy kis magányra vágyik, még el is tud vonulni a hatalmas tölgyfák árnyékában kanyargó ösvények egyikén.

Nyári egyetemisták tűzrakóhellyel és francia bulldogokkalNyári egyetemisták tűzrakóhellyel és francia bulldogokkalHogyan lehet jelentkezni?
Az oldalunkon lehet online regisztrálni. Jelentkezéskor előnyt élveznek azok, akik több napra, vagy a tábor teljes idejére érkeznek, mivel a szakmai program elemei egymásra épülnek.

A fotók a tavalyi és tavalyelőtti rendezvényen készültek.

Itt olvasható a Greenfo tudósítása a tavalyelőtti Nyári Egyetemről >>>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás