Hirdetés

22 év, 24 fióka után sajnálatos körülmények között pusztult el hazánk egyik legidősebb parlagi sasa.

2017. december 12-én lakossági bejelentés érkezett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez egy Mátraalján autó által elütött parlagi sasról. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) helyszínre érkező természetvédelmi őre begyűjtötte a tetemet, ami a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságára került.

A mostanra elkészült kórbonctani és toxikológiai vizsgálatok eredménye meglepő eredményt hozott – a madár májában magas ólom-koncentrációt találtak. Bár a fokozottan védett parlagi sas pusztulását az ütközéses trauma okozta, az ilyen szintű ólom-mérgezés (7,28 mg/kg) tünetekeként fellépő koordinációs zavar magyarázattal szolgálhat arra, hogy egy több mint két évtizedes élettapasztalattal rendelkező sas miért lehetett az általa jól ismert élőhelyén, amibe az utak és a járműforgalom ismerete is bele tartozik, elütés áldozata.

Ez a mérgezés is felhívja a figyelmet arra, hogy a vadászatok következtében hatalmas mennyiségben természetbe kerülő, és a táplálékláncban feldúsuló ólomsörét mekkora környezeti kockázattal jár.

Az Állatorvos-tudományi Egyetemen zajló DNS vizsgálatok eredményei pedig beigazolták a természetvédők félemét, miszerint az áldozat a közeli parlagisas-territórium tojó madara volt. Az „M06F1” kóddal azonosított példány volt a hazánkban ismert egyik legidősebb parlagi sas, mivel a fészek alól begyűjtött vedlett tollak genetikai vizsgálatával már 2000 óta nyomon követték a madarászok

Ekkor a tollazata alapján 5 éves korúnak határozott madár 1995 májusában kelhetett ki a tojásból, így pusztulásakor nagy valószínűséggel 22 éves és 7 hónapos volt.  A madár élete során 13 sikeres költésből 24 fiókát nevelt fel, amellyel nagyban hozzájárult a veszélyeztetett hazai állomány növekedéséhez. Emellett ez a madár volt a híressé vált „Remény” nevű parlagisas-példány biológiai anyja is, amelyet emberi zavarás miatt nem tudott kikelteni és felnevelni (a mesterségesen kikeltett, egy másik saspár által örökbe fogadott, majd két éves korában megmérgezett madár sorsáról bővebben >>ITT<<olvashatnak:

Az „M06F1” kódú madár a második legidősebb ismert hazai parlagi sas; a kor-rekordot továbbra is korábbi territórium-szomszédja, a 2002-ben 26 évesen elpusztult hím madár tartja („M01M1”), amelyet még 1976-ban a Vajdaságban gyűrűztek. További részletek a ragadozómadár-méregezés ellen küzdő PannonEagle LIFE oldalán >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás