A rovat kizárólagos támogatója

Az új típusú koronavírus omikron változata továbbra is nagyon veszélyes –  figyelmeztetett heti kiadványában az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután az új típusú koronavírus omikron változatával megfertőződöttek száma újabb rekordokat döntött a múlt héten.

“A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az omikron globális veszélye továbbra is nagyon magas” – figyelmeztetett az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete, leszögezve, hogy “az elmúlt hét napon több mint 21 millió új fertőzöttet regisztráltak, amely a világjárvány kezdete óta a legmagasabb heti esetszám”.

A szervezet közölte, hogy az új fertőzöttek száma a múlt héten 5 százalékkal emelkedett, az előző heti 20 százalékkal szemben. A globális fertőzési arányszám, mint fogalmaztak, “lassabban” növekszik.

A WHO adatai szerint az elmúlt héten ötvenezren hunytak el a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegség miatt, ez a szám nem változott a megelőző héthez viszonyítva.

Továbbra is az omikron a meghatározó változat világszerte. A delta variáns elterjedtsége folyamatosan csökken, míg az alfa, béta és gamma változatok jelentéktelen mértékben terjednek – állapította meg jelentésében a szervezet.

“Azokban az országokban, ahol 2021 novemberében és decemberében nőtt az omikronos fertőzések száma, jelenleg csökken az esetek száma” – tette hozzá a WHO.

Az elmúlt 30 nap alatt elemzett mintákban az omikron variáns előfordulása 89,1 százalék volt.

A GISAID nemzetközi adatbankba letöltött adatok tanúsága szerint a korábban domináns delta variáns ma már csak a fertőzések 10,7 százalékát okozza.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek