A rovat kizárólagos támogatója

Egy társadalom érettségére, tagjainak felelősségérzetére az is jellemző, hogyan viszonyulnak a környezeti kérdésekhez. Az ember és minden más élőlény létezésének feltétele a bolygón évmilliók alatt kialakult természeti környezet, kötelességünk tehát a természeti kincseket észszerűen használni, a környezet szennyezését elkerülni, az értékeket megőrizni a jövő generációk számára. Napjainkban kiemelten fontos erről a kérdésről beszélni, hiszen a 21. század egyik legsúlyosabb kihívása a globális ökológiai válság: az éghajlatváltozás, a fajok kihalása, a világ népességének nagyarányú növekedése, a klímamenekültek várható nagy száma.

Drámai megállapításokat tartalmaz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legújabb jelentése, amely 2018 októberében látott napvilágot. A dokumentum leszögezi, hogy a globális felmelegedést a párizsi klímamegállapodás szellemében az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 ˚C-on belül kell tartanunk, mert a jelenlegi ütemben húsz éven belül túllépjük ezt az értéket. Ez azzal járhat, hogy emberek tömegei halnak meg az extrém időjárás és a hőhullámok miatt, tovább gyorsul a növény- és állatfajok kihalása, a vízhiány vagy a hirtelen lezúduló rengeteg csapadék tönkreteszi az élelmiszer-termelést, és a halogatás sokkal többe kerül, mint az azonnali éghajlatvédelmi intézkedések. „Hazánk különösen érzékeny az éghajlatváltozásra, az alulfejlett régiók fokozottan sérülékenyek, városaink hőcsapdává válnak. Már ma is évente több százan halnak meg idő előtt a gyakori hőhullámok, illetve a légszennyező anyagok miatt, óriási károk várhatók az élelmiszer-termelésben, ezért nekünk élet-halál kérdése, hogy a felmelegedést a jelzett 1,5 fokon belül tartsuk” – ezt már hazai szakmai szervezetek állítják a jelentés kapcsán.

Az ökológiai katasztrófa elkerülésében a társadalom tagjainak más-más a felelősségük: más a döntéseket meghozó politikusoké, más a döntésekből profitáló vagy éppen azokat elszenvedő népességé, más a tudósoké. Míg az egyes emberek környezeti szempontokat érintő döntései elsősorban saját életükre, családjukra vagy közvetlen környezetükre vannak hatással, addig az országokat vezető kormányok és politikusok döntései egy ország teljes lakosságának jelenét és jövőjét befolyásolják, így elsősorban az ő felelősségük a fenntartható jövő biztosítása. A kérdés az, hogy a tizedik éve folyamatosan hatalmon lévő Orbán-kormány környezetpolitikája mennyire alkalmas a globális ökológiai válság hatásainak mérséklésére, az alkalmazkodás elősegítésére, a fenntartható életmód terjesztésére és a természeti értékek megőrzésére. Írásom címe is jelzi, hogy véleményem szerint sem a múltban keletkezett természeti értékek megóvása, a korábban elért eredmények megtartása, sem a jövő ökológiai kihívásaira történő felkészülés, a jövő nemzedékek érdekeinek figyelembevétele nem tartozik a kormány kiemelt céljai közé.

Környezetpolitika Magyarországon 2010 előtt

Az „átkos korszak” vagy a létező szocializmus nem fordított kellő figyelmet a környezeti kérdésekre: az erőltetett ipari fejlesztések és a megszállók jelenléte miatt számos területen súlyos szennyezések történtek, amit a rendszerváltáskor megörököltünk. Gondoljunk csak a volt szovjet laktanyák talaját szennyező szénhidrogénekre, a Budapesti Vegyiművek rozsdás hordókban hagyott mérgeire vagy a pécsi uránbánya meddőhányóira. Ezeknek a természeti környezetre és az emberi egészségre is káros szennyezéseknek a felszámolására hozták létre 1996-ban az Országos Környezeti Kármentesítési Programot, amelynek ma már csak minimális költségvetési összeg áll rendelkezésére, ezért az állami felelősségű szennyezések felszámolása csak vontatottan folyik. A cégek, vállalkozások működése során visszamaradt méregraktárak változatlanul potenciális veszélyhelyzetet jelentenek, mert a korábbi tulajdonosokat nem sikerült rákényszeríteni a terület megtisztítására – erről szól a Greenpeace Mérgezett örökségünk című kiadványa.

A szocialista korszakban elsősorban a természetvédelem területén történtek pozitív lépések. 1972 után sorra alakultak meg a nemzeti parkok, létrehozták a természetvédelmi felügyelőségeket. 1976-ban az Országos Természetvédelmi Hivatal feladatköre a föld-, víz-, levegőtisztaság- és zajvédelemmel bővült, 1987 végén pedig a természetvédelmi és a vízügyi hivatalok összevonásával létrejött a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, majd 1990-ben a Környezetvédelmi Főfelügyelőség. Az 1987 és 2010 közötti 23 évben önálló volt a környezetvédelmi szaktárca; 1987-től 1990-ig a vízgazdálkodás, 1990 őszétől a területfejlesztés, majd 2002-től ismét a vízügy tartozott ide, míg a vidékfejlesztési ügyeket a földművelésügyi tárca irányította. Részletek: A környezet – és természetvédelem hazai szervezeti felépítése

A rendszerváltás utáni években a fiatal demokraták részt vettek a környezetvédelmi tüntetéseken, volt zöld tagozatuk, azonban már az első Fidesz-kormány idején, 1998-tól mutatkoztak jelei annak, hogy ez a terület kevéssé fontos a párt számára. Orbán Viktor miniszterelnök a környezetvédelmi tárcát a kisgazdáknak adta, ahol négy év alatt három miniszter váltotta egymást, a Környezetgazdálkodási Intézet vezetése pedig urizálásáról vált hírhedtté.

1995-ben az Országgyűlés megalkotta a környezetvédelmi, majd 1996-ban a természetvédelmi törvényt. [1996. évi LIII. törvény a természet védelméről.] Mindkét jogszabály nemzetközi mércével mérve is modern szemléletű volt: a természetvédelmi törvény szakított a rezervátumszemlélettel, így a nem védett területeken és tájakon is érvényesült a földtani és természeti értékek védelme, védettséget kaptak a források, a lápok, a kunhalmok.

Hazánk európai uniós csatlakozása folyamán megvalósították az uniós jogrend hazai adaptációját, kijelölték az európai védettségű Natura 2000 hálózatot. 2005-ben létrejött a tisztán hatósági feladatokat ellátó tíz zöldhatóság, ami ugyan hatékonnyá tette a munkát, de az engedélyezési folyamatból hiányzott a nemzeti parki szakemberek tudása, és ez gyakran okozott természetvédelmi gondokat. A környezetügy intézményrendszerének és a szakterület jogi hátterének kialakítása nem volt egyszerű folyamat, mert a gazdasági és politikai érdekek mindig befolyásolták a döntéseket. Ennek ellenére 2010-ig kialakultak az unió követelményeinek és a nyugati standardoknak többé-kevésbé megfelelő intézményi és jogi keretek.

Intézményi változások 2010-től napjainkig

A legjelentősebb változás a környezetvédelem irányító és intézményi rendszerében 2010-ben történt: megszűnt az önálló környezetvédelmi tárca, a szakterületet a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz csatolták. Az akkor még önálló környezetügyi államtitkárság és az Ángyán József professzor, parlamenti államtitkár által kidolgozott vidékfejlesztési program így is garanciát jelentett a természeti értékek védelmére és a környezeti szempontok figyelembevételére. Ángyán József azonban két év után otthagyta a tárcát, mert a földbérleti pályázatoknál világossá vált, hogy az ígéretekkel ellentétben elsősorban nem a kis és közepes családi gazdaságok, hanem kormányközeli emberek jutottak földbérlethez, majd nagyobb földbirtokok tulajdonjogához. A környezetügy tovább csorbult azzal, hogy az egyes területeket különböző tárcákhoz dobálták szét: a vízügy a belügyhöz, a klímavédelem a fejlesztési tárcához került, és a szakemberek egy része is távozni kényszerült.

2014-ben tovább csorbult az önállóság, a környezetügyet az agrárfejlesztéssel és a hungarikumok ügyével egy államtitkárságba szervezték, így a szakterületet már csak helyettes államtitkár képviselte. A korábban független zöldhatóságok alárendelt főosztályként a kormányhivatalokhoz kerültek és 2014 óta megyei hatáskörrel működnek, az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő, vízgyűjtő területek szerinti felosztás helyett. A másodfokú hatóság, a korábbi Környezetvédelmi Főfelügyelőség pedig 2016-tól betagozódott a Pest Megyei Kormányhivatalba.

Változott a jövő nemzedékek ügyével foglalkozó, nemzetközi szinten is előremutató jogintézmény, a 2008-ban felállított zöld ombudsmani hivatal is. 2012-től a zöldbiztos az alapjogi biztos helyettese lett, hatásköre csökkent, kevesebb munkatárssal dolgozhatott tovább. Catherine Pearce, a Világ Jövője Tanács kampányigazgatója szerint óriási csalódás, hogy a magyar alkotmány megváltoztatása nagymértékben szűkítette a biztos hatáskörét.

Átszervezés, megszüntetés, elbocsátás

Az elmúlt kilenc év során szinte folyamatos volt az intézmények átalakítása, így a környezetügy számos tudományos és háttérintézményének összevonása, beolvasztása, költöztetése vagy megszüntetése – de ez történt több környezet-egészségüggyel foglalkozó intézettel is. 2012-ben megszüntették a vízügyi szaktudást képviselő Vízügyi Tudományos Kutató Intézetet (VITUKI), és a földtani tudományok területén is komoly változások történtek. 2012-ben összevonták az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetet és a Magyar Állami Földtani Intézetet, jogutódjukat, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetet pedig 2017-ben a bányászattal vonták össze, így jött létre a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat. Ugyancsak 2017-ben, a kormányhivatalba történt beolvadással szűnt meg a Földmérési és Távérzékelési Intézet.

Az egyes intézmények átszervezésének, összevonásának, elköltöztetésének vagy akár megszüntetésének racionális okai is lehetnek, például a párhuzamos tevékenységek felszámolása, a szakértői gárda tudásának, tapasztalatának hatékonyabb alkalmazása, a költségek csökkentése vagy jobb felhasználása. Ebben a folyamatban azonban számos, a környezetvédelem vagy a természetvédelem irányítási területén évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, nemzetközi elismerést szerzett szakembernek kellett azzal szembesülnie, hogy a munkakörük megszűnt, elbocsátották őket vagy átszervezés miatt új területre kerültek. 2018 végén a szakemberek csaknem felét elbocsátották az Agrárminisztérium illetékes államtitkárságától – a környezetvédők rámutattak arra, milyen súlyos csapás ez az egykor európai szinten is példamutató magyarországi természetvédelmi rendszerre.

Az említett átszervezések számos problémát vetnek fel a hatékony működés szempontjából. Gondoskodni kell új épületekről, a megmaradt szakemberek elhelyezéséről, az irodai berendezések, műszerek, laboratóriumi eszközök, dokumentumok, könyvtárak átszállításáról, ami nemcsak rengeteg pénzbe, munkaerőbe és időbe kerül, de lassítja vagy akár egy időre lehetetlenné is teszi az érdemi munkát. Különösen súlyos károkat okozhat, ha a költöztetéssel járó selejtezésnél pótolhatatlan dokumentumok tűnnek el. A 2012-ben megszüntetett VITUKI egyes feladatait a belügy, míg a szakemberek és az eszközök egy részét a szintén 2012-ben alapított Nemzeti Környezetügyi Intézet (NEKI) vette át, a korábban egységesen kezelt vízügyi dokumentáció sorsáról keveset lehet tudn.i  Még egy csavar a történetben, hogy időközben a NEKI is megszűnt, feladatai 2015-től részben a más helyszínen működő és jelentősen eltérő profilú Herman Ottó Intézethez kerültek.

A költöztetési terveknek még nincs végük: 2018 decemberében kormányhatározat született a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözésének vizsgálatáról. Az érzékeny kiállítási anyagok, őslénytani leletek, csontvázak, rovar- és növénygyűjtemények gondos becsomagolása, szállítása speciális szakértelmet igényel. Ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy a múzeum egyben tudományos műhely is, ahol például a rovargyűjtemény kutatói a közegészségügynek segíthetnek az éghajlatváltozás következtében megjelent betegséghordozó fajok meghatározásában, megismerésében. Ehhez szükség van az egyes területek speciális szaktudással rendelkező botanikus, zoológus vagy antropológus kutatóira, akik nem biztos, hogy családostól vidékre akarnak költözni.

Átláthatatlan pénzügyi háttér

A környezetügy helyzete azon is lemérhető, hogy a költségvetés biztosítja-e a feladatok elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrásokat. Jelenleg viszont azért nehéz eligazodni a finanszírozás kérdésében, mert az árvízi védekezés a belügyhöz került, a vízminőségvédelem a földművelésügyi tárcánál maradt, az energia- és klímavédelmi kérdések a gazdasági tárca költségvetésében szerepelnek, míg a főosztályokká visszaminősített zöldhatóságok finanszírozása a kormányhivataloknál történik. Az sem világos, hogy az unió részéről különféle jogcímeken érkező támogatások közül mi szolgálta valójában a környezetvédelmet. A titkosítás is zavarja a tisztánlátást: a paksi bővítés esetében még az adatokért folyamatosan küzdő ellenzéki politikusok sem tudhatják, mennyibe került idáig a beruházás előkészítése és mi a pontos helyzet az orosz hitellel.

Fotó: Sarkadi Péter

Az agrártárca szerint ugyan soha nem látott mértékű összegeket költöttek a természetvédelemre, a szakemberek és a zöldszervezetek mégis több alkalommal tiltakoztak a csökkenő finanszírozás miatt. Két lépésben mattot adott az Orbán-kormány a magyarországi nemzeti parkoknak, először költségvetési elvonásokkal rákényszerítette őket, hogy finanszírozásukat az uniós támogatásokra építsék, majd a földalapú és az agrárkörnyezetvédelmi támogatásokat is elvette tőlük, drasztikus, 40 százalékos forráscsökkenést okozva” – hogy csak egyet idézzünk az erről beszámoló sajtómegjelenések közül.

A zöldmozgalom is egyre kilátástalanabb helyzetbe került a költségvetési támogatás csökkenése miatt. 2008-ban 225 millió forint támogatást osztott szét a zöldszervezetek között az akkori szaktárca – ez az adott évi Zöld forrás pályázat elbírálásából derült ki. Kétségtelen, hogy a gazdasági válság éveiben már a szocialista kormányok alatt elkezdődött a zöld civilek támogatásának csökkenése. 2009-ben 150 millió, 2010-ben 120 millió forint volt a keretösszeg; 2012-ben, már a második Orbán-kormány alatt ez tovább csökkent 85 millióra, 2013 óta pedig változatlanul évi 70 millió forint (ami reálértéken szintén csökkenést jelent). Az idei kiírás is ugyanekkora összegre szól, annak ellenére, hogy Magyarország „jobban teljesít”.

Több más tényező is nehezíti a zöldek környezet- és természetvédelmi tevékenységét. Az egyik a 2017-ben megalkotott, a külföldről támogatott civil szervezetekről szóló jogszabály, amely megnehezíti, hogy a zöldszervezetek nemzetközi és uniós pályázatok segítségével pótolják a programok végrehajtásához szükséges összegeket. A másik a Norvég Alap sorsa: a 70 milliárd forintos keretösszeg 10 százaléka civil szervezeteknek, köztük a zöldeknek jutna. Az elosztást koordináló Ökotárs Alapítvány megvádolásának sikertelensége ellenére a kormány továbbra is ellenőrizni akarja az elosztást, ami a teljes összeg elvesztésével járhat.

Gyengülő jogi korlátok

A termőföldek árverésre bocsátása és baráti kezekbe juttatása mellett környezeti ügyekben a legnagyobb károkat a kiemelt beruházások jelentették. A kormánypolitika fontos eleme a jogi korlátok gyengítése: ezt szolgálja többek között a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokról szóló jogszabály, amelynek a célja az engedélyezési folyamat gyorsítása és egyben „rugalmasabbá” tétele. „Alapjogokat sért, de törvényes, hogy a szívének kedves beruházásokat sürgősséggel engedélyezteti a kormány, a hatóságokat pecsétnyomó szervezetté silányítva, ebben segít a baráti cégek felé lejtő közbeszerzési gyakorlat is” írta a HVG-ben Szabó Gábor. A nagyberuházások esetében mindenre kiterjedő, részletes hatástanulmányok készítése lenne indokolt, de ez a gyorsabb eljárás miatt általában nem történik meg kellő alapossággal. A kiemelt beruházásokról szóló törvénynek esett áldozatul a budai Vár, a múzeumi negyednek kikiáltott Városliget, az úszó-világbajnokság környezete, az Orczy-park, valamint számtalan fa, fasor és más zöldterület. A kiemelt beruházásokról szóló jogintézményt több jelentésében az ombudsman is bírálta.

Gyengültek az építéshatósági jogszabályok is: előbb a 300 m2-nél kisebb épületek esetében szűnt meg az építési engedélykötelesség, majd növelték a négyzetméterarányt. Jogi ügyeskedéseket, a pályázatok szubjektív értékelését láthattuk a földbérleti, illetve földeladási ügyekben is, a földárverésekből befolyt pénzt pedig, amit csak újabb földvásárlására lehetett volna fordítani, az államadósság csökkentésére használták fel. Az állami termőföldek körüli visszásságokról Ángyán József jelentéseiben olvashatunk részletesen. A volt államtitkár már a legtöbb megyénk vonatkozó adatait feldolgozta, s a jelentésekből az látszik, hogy az árverésre bocsátott állami földek többségét – köztük védett Natura 2000 területeket – korábban nem gazdálkodó kormányközeli vállalkozók, politikusok vehették birtokba.

Téves döntések, halogatás és nem cselekvés

Természeti környezetünk megőrzése, észszerű használata, elhasználódástól, kimerüléstől, valamint szennyeződéstől történő megóvása különféle módszerekkel érhető el. Pozitív hatásokat remélhetünk az emberiség hosszú távú érdekeit szem előtt tartó törvényektől, például az elővigyázatosság elvének és a szennyező fizet elvének alkalmazásától. Ugyancsak fontos a korszerű környezettechnológiák alkalmazása, a természeti erőforrások, például a vízbázisok védelme, a természetbarát mezőgazdaság elterjesztése, a fogyasztás negatív hatásainak csökkentése. Ma, amikor szinte naponta szembesülünk az időjárás szélsőségeivel és az éghajlatváltozás egyre egyértelműbb jeleivel, elengedhetetlen, hogy az átlagemberek is egyre többet tudjanak a körülöttük zajló folyamatokról – ezt tudatformálással, korszerű ismereteket nyújtó oktatással, a valóságot bemutató médiával segíthetjük. A kizárólag gazdasági érdekeket szem előtt tartó politikával és az ezen alapuló háttéralkukkal, a halogatással, a nem cselekvéssel, az ellenőrzés elmulasztásával viszont a természeti környezet további romlását okozhatjuk.

Számos példán be lehetne mutatni, milyen következményei vannak az elmúlt kilenc év kormányzati mulasztásainak. Ilyen többek között a klímapolitika kérdése: a kormány 2013 óta jegelte a hazai klímastratégia elfogadását, végül erre néhány hónapja sor került ugyan, de az éghajlatvédelmi törvényt leghamarabb ősszel fogadhatja el az Országgyűlés. Pedig ezek a dokumentumot is szükségesek ahhoz, hogy a párizsi egyezmény követelményeit betarthassuk, ezek alapján készülnek ugyanis a helyi klímavédelmi cselekvési tervek. A kormány kommunikációját itt is a sikerpropaganda jellemzi: „A magyar emberek energiaellátásának biztonsága és életminőségük javítása érdekében integrált stratégiaalkotással lép szintet Magyarország, az éghajlatváltozás elleni sikeres fellépésben a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia mutat irányt.”

Az elkészült stratégiát sok bírálat érte, és a jelenlegi energiapolitika sem szolgálja az éghajlatvédelmet. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező megújuló források használata helyett a fosszilisenergia- és a kockázatos atomenergia-termelés konzerválása történt meg az elmúlt években. A kormányzat 2014 januárjában, nemzetközi tender kiírása nélkül Oroszországgal, illetve a Roszatommal kötött szerződést a paksi atomerőmű két blokkal történő bővítéséről. Bár a kormány szerint ez az elmúlt évtized legjobb üzlete, azóta sok minden kiderült (és nem derült ki) a szerződésről. A titkosítások, valamint a hatástanulmányok és az engedélyek körüli ködösítés miatt nem lehet pontosan látni, hogy az erőmű anyagi terhei és környezeti kockázatai milyen súlyos örökséget hagynak utódainkra. A paksi kommunikáció szerint az atomerőmű klímabarát energiatermelést biztosít, de ez nem igaz: az erőmű csak a működése idején nem termel szén-dioxidot, az uránbánya feltárásától a kiégett fűtőelemek tárolásáig terjedő életciklus-elemzés egészen más eredményeket hozna. Ráadásul emellett pont az éghajlatváltozás miatt csökkenő Duna-vízhozam jelenthet újabb kockázatot.

Az energiatakarékosság és -hatékonyság terén is történtek környezeti szempontból vitatható lépések: a lakossági szigetelésre és fűtéskorszerűsítésre szánt 90 milliárdos uniós támogatást középületek korszerűsítésére irányította át a kormányzat. A megújuló energiát termelő szélerőművek építését törvénnyel tették lehetetlenné, a napelemeket termékdíjjal sújtották, ezzel is bizonyítva az atomerőmű és az orosz gáz szükségességét. Az utóbbi években ugyan megindultak a naperőmű-beruházások, ehhez azonban nem lenne szabad az egyébként fogyatkozó, jó minőségű termőföldet igénybe venni.

A legjobb látleletet a hazai klíma- és energiapolitikáról az Európai Éghajlatvédelmi Akcióhálózat (CAN Europe) április közepén kiadott elemzése adja, amely szerint míg egyes országok az uniós követelményeket meghaladó vállalásokat tettek, addig más országok anyagából még annak a megállapításához is hiányoznak az adatok, hogy a minimálisan szükséges célokat el tudják-e érni. Hazánknak 2030-ig 7 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházgázok kibocsátását a közlekedésben, az épületeknél, a mezőgazdaságban és más területeken 2005-höz képest, de a jelenlegi trendek mindössze 1,6 százalékos csökkenést vetítenek előre. A közös uniós cél az, hogy 2030-ig az energiatermelés 40 százaléka megújuló forrásból származzon, Magyarország viszont 2020-ig csak 20 százalékot vállalt, és további aggodalomra ad okot, hogy ezt elsősorban biomassza-felhasználással tervezi elérni a kormány. Igaz, hogy a villamosenergia-termelés terén a kabinet nagyobb szerepet szán a jövőben a napenergiának, a nemzeti energia- és klímatervből azonban nem derül ki, miként tudja ezt majd kezelni a villamos hálózat.

Az orbáni környezetpolitika „eredményei” és az elszalasztott lehetőségek

Mit eredményezett 2010 óta az Orbán-kormányok környezet- és természetvédelmi politikája? Csak példaképpen: az állami földek elárverezésével a kormány kiengedte a kezéből a jövő élelmiszer-ellátásához szükséges termőföldeket, és a húsz éve vegyszerek nélkül termelő, nemzetközi hírű Kishantosi Ökogazdaság korábban bérelt földjeit az új tulajdonosok vegyszerekkel szórták be. Állattartó gazdák vesztették el bérelt legelőiket, miközben nem ellenőrizték megfelelően az új földtulajdonosok állatállományát. A felszíni vizek halászatának betiltása miatt tiszai és balatoni halászok vesztették el munkájukat, így lassan eltűnnek a hagyományos, természetkímélő halászat módszerei. Veszélyben van a nemzetközi hírű érdi gyümölcsgénbank, mert a területre ipari parkot terveznek. Az erdőtörvény módosításával ismét lehetővé vált a tarvágás: május elején a Bükkben tarra vágták a legöregebb erdőt. Az agrártárca halogatta a méhgyilkos vegyszerek, a neonikotinoidok és a rákkeltő glifozát gyomirtószer betiltását, miközben a katasztrófavédelemhez rendelt vegyszeres szúnyogirtás hasznos rovarok millióit pusztítja el.

Szilvásváradon a lovasaréna közelében kibetonozták a védett Szalajka-patak medrét. Szinte naponta érkeznek hírek a Balaton környéki településekről, ahol fasorokat vágnak ki bicikliutak vagy lakóparkok építése miatt, a kempingeket nagyvállalkozók vásárolják fel, a tavi élővilágot pedig a vitorláskikötők építése, a védett nádasok irtása, a partvonal kikövezése veszélyezteti. A 2018-as új, egységes területrendezési törvény hatályba lépésével egy időben a korábbi Balaton-törvény néhány szigorú szabályozása kormány-, illetve miniszteri rendeletté minősült vissza, ezzel a tó védelme gyengült. Budapestet és a nagyobb városokat elsősorban a hőhullámok fenyegetik, az utóbbi években sok kedvelt zöldterület vesztette el közpark jellegét, számos fát vágtak ki, pedig a zöld lombok a friss levegőt, a közlekedési porszennyezés csökkentését és az éghajlatváltozás miatti meleg enyhítését jelentik a lakók számára.

Nemzetközi téren sem jeleskedik a kormány: évek óta altatják a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtását és a dunai vízmegosztás kérdésének rendezését Szlovákiával. A természeti környezet állapotát felmérő MTA Szigetköz Munkacsoport kutatásaira már nincs fedezet. A kormány intézkedési tervében nincs biztosíték a légszennyezés hatékony csökkentésére, ezért az Európai Bizottság bepereli hazánkat. Ennek ellenére a környezetügyért felelős Agrárminisztérium sajtójára a sikerpropaganda jellemző, a hibákról, a téves döntésekről, a megoldandó feladatokról nem szívesen beszélnek.

A Fidesz–KDNP-kormány immár tizedik éve van hatalmon, ez óriási lehetőséget kínált volna számára, hogy szakértelemmel, a tudomány eredményeire és a nemzetközi tapasztalatokra támaszkodva, a korszerű technológiák meghonosításával, az uniós támogatások célszerű felhasználásával, a zöld civil szervezetekkel együttműködve egy élhetőbb, egészségesebb, a természeti környezetet a jövő generációk számára is megőrző országot építsen. Azonban a vélt vagy valós gazdasági érdekek minden más szempontot háttérbe szorítottak, és előrehaladás helyett többéves, évtizedes hátrányt halmoztunk fel. A kormány többnyire csak akkor tett a környezet állapotát javító intézkedéseket, ha arra a lakossági tiltakozás rákényszerítette őket, mint az Illatos úti veszélyes hulladék elszállításánál. Az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika mellett a környezetpolitika is felsorakozott az orbáni időszak nagy vesztesei közé. Fel kell tennünk a kérdést, hogy a jelenlegi magyar környezetpolitika hozzájárul-e a globális ökológiai krízis hatásainak mérsékléséhez, illetve az alkalmazkodás lehetőségeinek megteremtéséhez. A rövid válasz: nem, az egyetlen remény az, hogy a súlyosbodó éghajlati problémák végül rákényszerítik a kormányt a környezetügy komolyan vételére.

Mangel Gyöngyi

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek